
Nem támogatja a Bukarestbe a török kormány finanszírozásával tervezett nagy méretű mecset megépítését Cătălin Predoiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főpolgármester-jelöltje, ugyanakkor a Nemzet Megváltása katedrális elnevezésű, gigantikus méretű ortodox székesegyházat nem tartja problémásnak.
2016. április 25., 19:552016. április 25., 19:55
„Szerintem ez egy jó projekt Bukarest számára” – fogalmazott Predoiu. A mecset kapcsán azt mondta: nem látja megfelelőnek a tervet. „Nem kell többet tennünk annál, mint amit Európában tesznek jelenleg” – vélekedett a politikus, aki a múlt hétig a PNL miniszterelnök-jelöltje volt.
Romániában régóta vita tárgyát képezi, hogy a gyakorlatilag államegyháznak tekintett ortodox egyház úgy kapott jókora összegű állami támogatásokat templomépítésre és -felújításra, illetve egyéb, természetbeni juttatásokat, hogy közben különféle vállalkozásain keresztül jelentős profitszerző tevékenységet folytat, amelynek jövedelme után adómentességet élvez. Az egyik legvitatottabb projekt a Bukarestben épülő, a Nemzet Megváltása katedrális elnevezésű templom: a megalomán beruházás összértéke várhatóan eléri a 200 millió eurót. A kormány eddig jelentős összegekkel támogatta a 120 méteres magasságúra tervezett, 38 ezer négyzetméteres alapterületű székesegyház megépítését. Ugyancsak vitatott a szintén hatalmas kiterjedésűre megálmodott mecset megépítése.
A Victor Ponta vezette kormány tavaly nyáron 49 évre ingyenesen a muzulmán felekezet használatába adott egy 11 ezer négyzetméteres telket a román főváros északi részén, hogy azon a felekezet közhasznú épületeket – egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot – építsen. A mecset felépítését a török kormány finanszírozza, amit adományokból egészítenek ki.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!