Hirdetés

Pontát nevezheti meg államfőjelöltnek a PSD

Miközben meg nem erősített információk szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfői elnökségi ülésén arról született döntés, hogy Victor Ponta miniszterelnököt, a párt elnökét javasolják államfőjelöltnek, továbbra is egymásnak ellentmondó nyilatkozatok születtek a párt államfőjelöltjének személyével kapcsolatosan.

Balogh Levente

2014. június 30., 18:082014. június 30., 18:08

Míg a párt ügyvezető elnöke, Liviu Dragnea ismét úgy nyilatkozott: mindenki Victor Ponta jelenlegi pártelnököt, az ország miniszterelnökét indítaná szívesen, Ponta továbbra sem erősítette meg, hogy indulni kíván a választáson, sőt hétfőn úgy nyilatkozott, hogy nem zárja ki Bukarest főpolgármestere, a PSD-ből 2008-ban kilépett Sorin Oprescu indítását.

Dragnea vasárnap este Szászvárosban azt mondta, azok a szociáldemokrata politikusok, akikkel a párt vezető testületének informális ülésén beszélgetett, egyöntetűen Ponta indítását támogatják, és fölöslegesnek tartják a belső választások kiírását a jelölt kiválasztására.

Dragnea szerint veszélyes lehet, ha két vagy három jelölt közül kellene választani, és el kell kerülni, hogy a jelöltek vetélkedése belső vitákat eredményezzen. Hozzátette: a szeptemberi kongresszuson nevezik meg hivatalosan a párt államfőjelöltjét.

Vivtor Ponta eközben hétfőn azt mondta: nem csupán nem zárja ki, hogy Sorin Oprescut indítsák, de egyenesen tetszene neki ez a fejlemény. „Nagyon tisztelem Oprescut, ő egyike a PSD legnagyobb vezetőinek, még akkor is, ha már nem tagja a PSD-nek, hiszen ő az egyetlen PSD-s, aki elnyerte a főpolgármesteri tisztséget” – jelentette ki Ponta, hozzátéve, hogy erről a lehetőségről a párt vezetése dönt majd.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés