2010. december 17., 09:522010. december 17., 09:52
Mint arról beszámoltunk, a képviselőház nem hagyta jóvá az ügyészség kérését a Ridzi ellen korrupciós és sikkasztási ügyben zajló nyomozás kiterjesztésére, miközben maga az államfő arra buzdította a PDL-t, hogy szavazzák meg a párt színeiben képviselői mandátumot nyert politikusnő elleni nyomozás folytatására vonatkozó kérést.
Ponta szerint Băsescu csupán azt akarta elfedni „nevetséges” kijelentéseivel, hogy ő maga akadályozta meg a Ridzi elleni nyomozást, a minisztersége alatt egy ifjúsági rendezvény megszervezésének örve alatt elsikkasztott mintegy 700 ezer euró ugyanis az államfő lánya, Elena Băsescu európai parlamenti választási kampányára kellett. Emil Boc miniszterelnök, a PDL elnöke ugyanakkor úgy vélte, az ügyészség munkájának megakadályozásában a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ugyanakkora felelősséget visel, mint a PDL, mivel a szavazás titkos volt, a végeredmény pedig szoros.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.