
Fotó: gov.ro
Nem pályázom meg 2016-ban a miniszterelnöki tisztséget – jelentette ki az Antena 3 műsorában Victor Ponta. A politikus úgy vélekedett, öt év jelentős időszak a kormány élén, ez alatt sok „jó dolgot tehet”, de nem szeretné, ha azzal vádolnák, hogy intézkedései választási célokat szolgálnak.
2015. július 28., 19:502015. július 28., 19:50
2015. július 28., 19:592015. július 28., 19:59
Ponta hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem akar már kormányfő lenni, de a jövő évi választásokat illetően azt tartja fontosnak, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) a jelenlegi koalíciós partnerekkel együtt a választások után ismét többséget alkothasson a parlamentben.
Szerinte nem kétséges, hogy vannak olyan kollégái a koalícióban, akik alkalmasak a kormány irányítására. Ponta júliusban visszalépett a PSD elnöki tisztségéből, hogy „ne rontsa pártja megítélését”, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást kezdeményezett ellene.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
szóljon hozzá!