
Új kutatóintézetével kínai tőkéért lobbizik Victor Ponta, akinek elképzelése szerint a Dunán szállítanák Európába az ázsiai portékákat – adja hírül a Magyar Nemzet.
2015. december 18., 18:352015. december 18., 18:35
2015. december 19., 15:042015. december 19., 15:04
A budapesti napilap szerint a Fekete-tenger regionális projekt elnevezést viseli az az agytröszt, amelynek égisze alatt a volt román miniszterelnök újjászervezi politikai holdudvarát. A lap Pekingbe kiküldött tudósítója egy kínai konferencián készített interjút a szociáldemokrata politikussal, aki az egyik vezérszónokként jelent meg az eseményen.
„A kabinetemben egykor dolgozó kollégákkal mostanában elég sok a szabadidőnk, ezért úgy döntöttünk, indítunk egy Kínával foglalkozó szervezetet\" – válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére Victor Ponta. A korrupciós botrányok miatt megbukott exkormányfő – aki ellen okirat-hamisítás és adócsalás miatt emeltek vádat – Kína és tizenhat kelet-közép-európai ország agytrösztjeinek a napokban rendezett éves nagykonferenciáján bukkant fel Pekingben.
A Fekete-tenger regionális projekt célja, hogy támogassa a kínai termékek Nyugat-Európába szállítását, méghozzá a Dunán keresztül – jelentette ki Ponta az új agytröszt részleteit firtató kérdésre. A román exkormányfő kifejtette, a program célja, hogy a Fekete-tengeren kiépítse az infrastrukturális hátteret ahhoz, hogy a kínai árukat szállító hajók a román kikötőkön keresztül a Dunán jussanak el Nyugat-Európába. Elmondta, szeretné, ha egyszer a Budapest–Belgrád vasútvonal mellett a Bukarest–Belgrád vasút is a tervezőasztalra kerülne.
A lap emlékeztet, hogy Ponta ötlete nem új keletű. Román agytrösztök keményen lobbiznak a Fekete-tenger kikötőin keresztül vezető, új – ám lényegesen lassabb haladást biztosító – kínai Selyemút kiépítéséért. A Kínát a nyugati piacokkal összekötő gigaberuházás így Romániában lépne be a kontinensre, ezzel az ország Európában páratlan mértékű tőkére tehetne szert.
A Magyar Nemzet szerint a dunai hajózást megvalósító beruházás komolyan gyengíthetné a meglévő, ám kínai háttérrel felújítandó Budapest–Belgrád vasútvonal pozícióját. Az, hogy a magyar fél idén novemberben aláírta a kormányközi szerződést a felújításáról a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnökével, még nem jelenti azt, hogy Kína nem gondolkodna egy másik, kiegészítő infrastrukturális megoldáson is.
Az ezzel kapcsolatos felvetésre Ponta úgy válaszolt: egyszer a magyar kormánynak is be kell látnia, hogy a Fekete-tenger regionális projekttel mindhárom fél sokat nyerhet. Mint ismeretes, Románia kínai tőkéből épít – mintegy ötmilliárd dollár értékű beruházás keretében – új reaktorokat a cernavodai atomerőművet.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít.
Az ország több régióját érintő, havazásra és hóviharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) figyelmeztetéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.
Románia támogatja az Európai Unió 20. szankciócsomagjának elfogadását Oroszország ellen, amely háborújában nemcsak hagyományos fegyvereket, hanem dezinformációs kampányokat is alkalmaz, amelyekkel megpróbálja gyengíteni az Uniót – jelentette ki Oana Țoiu.
Az elmúlt 24 órában 84 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 92 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
Nyilatkozatháborúba torkollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.
szóljon hozzá!