
Victor Ponta miniszterelnök szerint a magyar kormány tudatosan provokálja Romániát. A román kormányfő erről hétfőn este beszélt a România Tv-nek adott interjúban.
2015. augusztus 11., 01:482015. augusztus 11., 01:48
A hírtelevízió stúdiójában ülő műsorvezetők megkérdezték Pontát, mi a véleménye arról, hogy a román külügyminisztérium a nap folyamán bekérette a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét Zákonyi Botond nagykövetnek egy lapinterjúban tett kijelentései miatt. A kormányfő indokoltnak és helyesnek nevezte a bukaresti tárca lépését, szerinte ugyanis – Zákonyihoz hasonlóan – Magyarország kormánya tudatosan provokálja Romániát.
„Az Orbán-kormányt az Egyesült Államok és az Európai Unió részéről is bírálatok érik antiszemita, irredenta, revizionista megnyilvánulásai vagy újabban a menekültek ellen épülő kerítés miatt. Éppen ezért Budapest megpróbálja különböző módon provokálni Romániát, de mi nem dőlünk be ezeknek a kísérleteknek” – jelentette ki a szociáldemokrata politikus. Ponta hozzátette, személy szerint nem kíván foglalkozni a magyar kormány megnyilvánulásaival, inkább annak örül, hogy – elmondása szerint – a magyar állampolgárok a nyugat-romániai megyékbe járnak vásárolni, a korábban Magyarországon megtelepedett külföldi befektetők pedig átköltöznek Romániába.
A pihenőszabadságáról frissen visszatért Ponta egyúttal leszögezte, hogy nem hajlandó lemondani a kormányfői tisztségről. A miniszterelnök ugyanakkor azt állította, hogy vakációja idején – amelyet a családjával az Egyesült Államokban és a Karib-szigeteken töltötte – „állandó megfigyelés alatt tartotta egy amerikai ügynökség egy romániai portál megbízásából”.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít.
Az ország több régióját érintő, havazásra és hóviharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) figyelmeztetéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.
Románia támogatja az Európai Unió 20. szankciócsomagjának elfogadását Oroszország ellen, amely háborújában nemcsak hagyományos fegyvereket, hanem dezinformációs kampányokat is alkalmaz, amelyekkel megpróbálja gyengíteni az Uniót – jelentette ki Oana Țoiu.
Az elmúlt 24 órában 84 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 92 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
Nyilatkozatháborúba torkollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.
Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSSR) vasárnap bejelentette, hogy közzétette és közvitára bocsátotta az egészségügyi szakemberek elleni agressziót megelőző és felszámoló nemzeti cselekvési stratégia (2026-2030) projektjét.
A jövő héten fokozatos felmelegedés kezdődik az ország egész területén, a nappali hőmérséklet egyes térségekben akár a 14 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) heti, az Agerpres által közölt előrejelzéséből.
A Ro-Alert üzenetek a jövőben a veszély súlyosságától függően eltérő hangjelzéssel érkeznek majd – jelentette be a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője, Raed Arafat.
szóljon hozzá!