Hirdetés

Ponta: Orbán bántó és provokáló alak

Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét értékelte egy hétfő esti televíziós műsorban.

Krónika

2015. július 28., 13:362015. július 28., 13:36


A szombati szabadtéri fórumon Orbán Viktor a román-magyar kapcsolatokat firtató kérdésre azt mondta: nem sok boldogítót tud mondani. Hozzátette: ez nem volt mindig így, 2012-ig bizalmi alapon álló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a két ország kormányai között. Megjegyezte: nem emlékszik arra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint azóta. A kormányfő ugyanakkor lát lehetőséget egy új kezdetre, a magyarok készek felvenni a fonalat.

Victor Ponta az Antena 3 hírtelevízió stúdiójában azt mondta, a maga részéről „bóknak\" tekinti, hogy a kormányra kerülése, 2012 előtti jobbközép román kabinetekkel Orbán Viktor együtt tudott működni. Az MTI által idézett szociáldemokrata politikus „bántó és provokáló alaknak” titulálta Orbán Viktort, hozzátéve, hogy ő viszont nem akar felülni a provokációnak, nem akar olajat önteni a tűzre.

A műsorvezető kérdésére, hogy akkor mi a megoldás arra, hogy Orbán Viktor „évente idejön, és úgy táncoltatja az embereket, mintha Románia kormányfője lenne”, Ponta azt mondta: a megoldás a román választóknál van, akiknek nem kell a magyar miniszterelnök kedvére való kormányt elfogadniuk Bukarestben. A műsorvezető tudni akarta, szokott-e olyasmit tenni Ponta Magyarországon, mint amit Orbán Viktor tesz Romániában. Válaszában a román kormányfő elismerte, hogy egyszer részt vett egy MSZP-rendezvényen, ám – mint mondta – ő „tiszteletet tanúsított” a magyar szomszédokkal szemben.

Műsorvezetői felvetésre Ponta helyeselte, hogy a román külügyminisztérium vasárnap szót emelt a magyar kormányfő Facebook-oldalán közzétett tusnádfürdői fotók ellen. Orbán Viktor oldalán kéttucatnyi hangulatkép jelent meg az erdélyi szabadegyetemről: az egyik felvétel egy jelvényárus portékáját ábrázolja, aki Nagy-Magyarország térképét megjelenítő kitűzőket is árul, másutt pedig székely zászlók láthatók. A magyar Miniszterelnöki Sajtóiroda szerint történelmi, míg a román külügyminisztérium szerint revizionista jelképek szerepelnek a magyar kormányfő közösségi oldalán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés