
Keményen „nekiment” Klaus Johannis államfőnek a térdműtéte után Törökországban lábadozó Victor Ponta miniszterelnök amiatt, hogy az elnök Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnököt, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátorát javasolta a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére.
2015. június 25., 16:052015. június 25., 16:05
2015. június 25., 16:052015. június 25., 16:05
A miniszterelnök – aki egyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – a Romania TV hírtelevíziónak telefonon nyilatkozva szerdán este azt mondta: a PSD nem szavazza meg Ungureanu kinevezését a parlamentben, mivel az államfő senkivel sem konzultált erről a pártból, „becstelen módon megszegve adott szavát.”
„Úgy látom, Johannisnak már nincs szüksége a szavazatainkra, vagy nem tartja fontosnak, hogy betartsa az ígéretét. Azt mondta, hogy legalább egyeztetni fog, vagy előzetesen tájékoztat, de ezúttal nem tartotta be a szavát. Eltelt hat hónap a megválasztása óta, és azt hiszem, már nem érdekli, hogy betartsa az embereknek tett ígéreteit. (…) Becsapott, nem egyeztetett velünk” – panaszolta Ponta.
A pártelnök-kormányfő elmondta: több PSD-s politikussal is egyeztetett, de egyikük sem gondolja úgy, hogy a párt megszavazhatja Ungureanu kinevezését. Hasonlóan nyilatkozott csütörtökön a pártot Ponta távollétében vezető Rovana Plumb is.
Annak kapcsán, hogy koalíciós partnere, a Románia Fejlődéséért Nemzeti Szövetség (UNPR) elnöke, Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök azt mondta, támogatja Johannis döntését, Ponta kifejtette: a koalíciós megállapodás csak a kormányzásról szól, a hírszerzési vezetők kinevezéséről nem, így az UNPR azt támogatja, akit akar.
Oprea nem tudta, hogy előre, hogy Ungureanu lesz a jelölt
Gabriel Oprea szintén szerdán este azt mondta: nem tudott előre Johannis azon szándékáról, hogy Ungureanut jelölje, de amikor kiderült, „szárazon” tudatta Pontával, hogy támogatja az elnök döntését. Közölte: az ügyet nem politikai, hanem stratégiai szemszögből nézi, és emlékeztetett: jól együttműködött Ungureanuval, amikor az kormányfő volt, ő pedig védelmi miniszter. Arra a kérdésre, hogy Johannist vagy Pontát választja, úgy válaszolt: Romániát választja, mivel az UNPR politikai programja „gazdasági stabilitást hozott az elmúlt öt évben.”
Ungureanu kinevezése ugyanakkor bizonytalan, mivel a parlament plénumának összehívása a kormányzati többségen múlik, amely nem kívánja elsietni a dolgot. Alina Gorghiu, a PNL társelnöke úgy vélte, Ungureanu jelölése növeli a parlamenti erőviszonyok módosításának esélyét, és közölte: ha hétfőig nem hívják össze a parlamentet, akkor a rendkívüli ülésszak is szóba jöhet. Ezt annak kapcsán fejtette ki, hogy a tavaszi ülésszak 30-án, azaz kedden véget ér. A parlament vezetése várhatóan hétfőn dönt a plenáris ülés összehívásának időpontjáról.
Mint ismeretes, Ungureanu 2007 és 2012 között egyszer már vezette a külügyi hírszerzést, amelynek éléről akkor távozott, amikor miniszterelnökké nevezték ki. Érdekesség, hogy kormányának megdöntésében a PNL is aktív szerepet játszott, hiszen 2012-ben a Szociálliberális Unió (USL) tagjaként szoros szövetségben állt a PSD-vel.
Dragnea: fejetlenség van a PSD-ben
A PSD-ben fejetlenség van, ezért Victor Pontának minél hamarabb haza kellene térnie Törökországból – jelentette ki Liviu Dragnea, a párt koordinátora, korábbi ügyvezető elnöke, akinek azért kellett kormányfő-helyettesi tisztségéből távoznia, mert alapfokon egyéves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson elkövetett csalások miatt. Ponta közölte: előfordulhat, hogy már a jövő hét után hazatér, addig azonban még fizioterápiás kezelésen kell átesnie. Jelezte: eredetileg 28 napos távollétre készült, de igyekszik ezt lerövídíteni.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!