
Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és pártelnök, a baloldal államfőjelöltje toronymagasan győzött az elnökválasztás múlt vasárnapi első fordulójában azon szavazókörökben, ahol a börtönökben leadott voksokat összegyűjtötték – derült ki a hivatalos adatokból.
2014. november 10., 18:542014. november 10., 18:54
A Központi Választási iroda (BEC) összesítése szerint a Románia 45 büntetés-végrehajtási intézetében és börtönkórházában leadott voksokat összesítő összesen száz szavazókörből Ponta 92-ben nyert, míg ellenfele, a jobbközép Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) által indított liberális pártelnök, Klaus Johannis csupán nyolc helyszínen végzett az élen.
A statisztika szerint a jelenleg börtönben őrzött 32 ezer elítélt közül 21 ezren kívántak szavazati jogukkal élni az első fordulóban.
Azt, hogy pontosan hányan szavaztak Pontára az őrizetesek közül, nem tudni, mivel a börtönökben nem hoztak létre külön szavazóköröket. A szavazatokat mozgóurnában gyűjtötték össze, majd a büntetés-végrehajtási intézményhez legközelebbi szavazókörben leadott voksokhoz keverték. Az adatok szerint Ponta 92 olyan szavazókörben győzött, ahol az ott leadott voksokhoz a börtönszavazatokat is hozzáadták.
A miniszterelnök háromszor annyi szavazatot kapott abban a szavazókörben, ahol a zsilávai fegyházban leadott voksokat összesítették, mint Johannis. Ez az a büntetés-végrehajtási intézet, ahol a befolyással üzérkedés miatt elítélt szociáldemokrata szenátort, Cătălin Voicut őrzik, de itt töltötte szabadságvesztését a korrupció miatt kétszer is elítélt volt PSD-s miniszterelnök, Adrian Năstase is. A nagyenyedi börtön voksait összeszámoló szavazókörben is Ponta végzett az élen.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!