Hirdetés

Ponta-ellenes puccs készülhet a PSD-ben

Rendkívüli kongresszus összehívását szorgalmazza Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke az elvesztett államfőválasztást követően.

Balogh Levente

2014. november 24., 16:492014. november 24., 16:49

Bukaresti sajtóértesülések szerint Dragnea azért lobbizik párttársai körében, hogy az általa decemberben megtartani kívánt kongresszuson őt válasszák a párt elnökévé.

Victor Ponta pártelnök-miniszterelnök, aki a megnyert első fordulót követően közel tíz százalékkal maradt alul ellenfelével, Klaus Johannisszal szemben, eközben a múlt hetet szabadságon töltötte – a kiszivárgott fényképfelvételek szerint az Egyesült Arab Emírségekben.

Dragnea vasárnap este az Antena 3 hírcsatornának és a Mediafax hírügynökségnek is úgy nyilatkozott: a pártvezetés nagy többsége azon az állásponton van, hogy ha kongresszust tartanak, akkor azon még idén túl kell esni, hogy januártól teljes erővel a kormányzásra koncentrálhassanak.

Dragnea mindazonáltal azt állította: nincs szó arról, hogy azért szeretné minél hamarabb összehívatni a rendkívüli kongresszust, mert el akarja mozdíttatni Pontát a párt éléről. Szerinte a pártvezetés tagjai is azon az állásponton vannak, hogy kormányon kell maradni, és a párt élén álló csapatot is a helyén kell hagyni.

Az Adevărul értesülései szerint ugyanakkor Dragnea éppen azért találkozott az elmúlt hét során a párt helyi oligarcháival, hogy a saját pártelnökké választása érdekében lobbizzon.

Eközben Ponta Sebastian Ghiţă PSD-szenátor, és a kormány szócsövének számító RTV hírcsatorna tulajdonosa társaságában Dubajban töltötte szabadságát. Egyes spekulációk szerint azért tartózkodott a közel-keleti országban, hogy megtekintse a vasárnapi Forma–1-es Abu-Dzabi Nagydíjat. Ottani „kalandjai” kapcsán a sajtó egy 2600 eurós számlát mutatott be, amely állítólag a kormányfő és társa fogyasztását mutatja az elegáns dubaji Cavalli klubban.

Az ügy érdekessége, hogy Ghiţă neve korábban éppen abban a kontextusban merült föl, hogy Ponta államfővé választása esetén Dragneával kettesben ő venné át a párt irányítását. A szenátor azonban később visszalépett ezen szándékától.

A kongresszus ötletét amúgy a párt jelenlegi tiszteletbeli elnöke, ion Iliescu volt államfő is támogatja, Adrian Năstase volt pártelnök-kormányfő – aki 2004-ben vesztette el az államfőválasztást Traian Băsescuval szemben – pedig úgy véli, a kormánynak bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellen a parlamentben, és a kabinet átalakítása is szükséges.

A pártelnök vesztes választás utáni leváltása amúgy nem lenne újdonság a PSD-ben: maga Ponta is így került a párt élére, miután Mircea Geoană addigi pártvezetés elvesztette a 2009-es államfőválasztást.

Ponta – aki hétfő délután érkezett Bukarestbe Dubajból – mindazonáltal egyes értesülések szerint nem szívesen távozna, és arra számít, hogy az általa kinevezett fiatal vezetők mellé állnak majd. Ugyanakkor Dragnea pártelnökké választását sem nézné mindenki jó szemmel: Dan Şova szenátor szerint ehelyett inkább le kellene mondania, mivel ő vezette a végül vesztesnek bizonyul államfő-választási kampányt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés