
Ellenzi a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ, hogy a bulvártévé-tulajdonos által alapított populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) is belépjen a kormányba. „A PPDD kormányra lépése imázskatasztrófa lenne" – szögezte le a keddi koalíciós ülést követően Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke.
2014. június 10., 16:352014. június 10., 16:35
2014. június 10., 17:322014. június 10., 17:32
Kelemen szerint a legnagyobb kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a PPDD közötti helyi szintű megállapodások elfogadhatók, a populista párt koalíciós részvétele azonban nem. Frunda György, Victor Ponta kormányfő RMDSZ-es tanácsadója szerint a PPDD kiszámíthatatlan párt, a vele kötendő szövetség pedig veszélyes lehet, ugyanakkor az RMDSZ kormányból való kilépése egyelőre nem merült fel.
Victor Ponta miniszterelnök ennek kapcsán elmondta: még semmi sincs kőbe vésve, az egyeztetések jövő héten is folytatódnak.
Ponta még hétfőn este azt mondta: csak a PSD ír alá kormányzati együttműködési megállapodást a PPDD-vel, a többi koalíciós tag nem. A kormányfő szerint egyedül a PSD mond le kormányzati tisztségekről a szövetségkötés érdekében. Ponta ugyanakkor leszögezte: nem a PPDD vezetője, Dan Diaconescu tölti majd be a párt által kért miniszteri tisztséget.
Novemberig fuzionálna a PNL és a PDL
A Nemzeti Liberális párt (PNL) és a Demokrata-Liberális párt (PDL) még a novemberi államfőválasztás előtt fuzionálni akar – jelentette be a két párt tegnapi egyeztetését követően Sorin Frunzăverde PNL-alelnök és Cătălin Predoiu, a PDL első alelnöke.
Frunzăverde elmondta: a lehető leghamarabb túl akarnak esni a fúzión, a jövendő párt nevéről ugyanakkor még nem tárgyaltak. Predoiu elmondta: már tegnap délután összeült a fúzió menetét kidolgozó pártközi bizottság. A két párt jövő hónapban jelenti be, ki lesz a közös államfőjelölt, azt ugyanakkor kizárták, hogy a PMP jelöltjét támogassák.
A kormányfő azt is elmondta, azért döntöttek a PPDD mellett, mert a jobboldali pártok összefogása nyomán ez az egyetlen párt maradt, amellyel helyi szövetségeket köthetnek a többség megtartása érdekében. A kormányfő nem kívánta kommentálni, hogy a PPDD több megyében – így Brassóban és Hunyad megyében is – a jobboldallal kötött koalíciót. Liviu Dragnea, a PSD ügyvezető elnöke felszólította a PPDD-t: bontsa fel a jobbközép pártokkal megkötött szövetségeket.
Mint arról beszámoltunk, a PSD annak nyomán döntött a PPDD-vel való szövetkezés mellett, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) összefogott a Demokrata-Liberális Párttal (PDL), hogy helyi szinten kiiktassák a PSD-t a többségi koalíciókból. A PPDD cserében várhatóan a határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget kapja meg, és előfordulhat, hogy négy államtitkára is lesz.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!