
Nem fogadta el az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) vezető tanácsa az intézmény szaktestületének megállapításait, miszerint Petre Tobă lemondott belügyminiszter és Florentin Pandele, a Bukarest melletti Voluntari városának polgármestere nem plagizált doktori disszertációjának megírásakor.
2016. szeptember 07., 17:132016. szeptember 07., 17:13
2016. szeptember 07., 19:132016. szeptember 07., 19:13
Ezért úgy döntöttek, újabb szaktestületet hívnak össze, amely ismét kivizsgálja majd a doktori dolgozatokat. Marius Andruh, a CNATDCU alelnöke szerint a jelentések hiányosak és felületesek, az érvek nem következetesek, sőt ellentmondásosak, hiszen elismerik ugyan, hogy egyes mondatok más forrásból származnak, ám ezt nem tekintik plágiumnak. Ennek nyomán egyes következtetések „veszélyeztethetik a doktorátus intézményét.\"
Mint arról beszámoltunk, a CNATDCU szakbizottsága pénteken jelentette be, hogy vizsgálatuk szerint egyik disszertáció sem tartalmaz plágiumot, ezért nem javasolta a doktori cím visszavonását az oktatási minisztériumnak. A csütörtökön lemondott tárcavezetővel szemben még tavaly, nem sokkal miniszteri kinevezését követően fogalmazódott meg a vád, hogy 2011-ben, az I. Károly Nemzetvédelmi Egyetemen megvédett, biztonságpolitikai témájú doktori disszertációjának jelentős részét a forrás feltüntetése nélkül másolta.
Florentin Pandele ugyancsak az I. Károly egyetemen doktorált, 2008-as, hadtudományi témájú disszertációját a Romániával szemben az európai integráció után tornyosuló kihívások témájában írta.
Mint arról beszámoltunk, a CNATDCU eddig szigorúnak bizonyult a plágiumvádak elbírálásakor: mind Victor Ponta volt miniszterelnök, mind Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes esetében bizonyítottnak látta a tényt, hogy doktori disszertációjuk megírásakor a forrás feltüntetése nélkül másoltak korábbi munkákból. Ennek nyomán a doktori cím visszavonását javasolták az oktatási tárcának, amit az meg is tett.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!