
Első alkalommal szabott ki börtönbüntetést a romániai igazságszolgáltatás plágium miatt: a bukaresti táblabíróság egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte George Stanca publicistát.
.
2013. december 29., 20:262013. december 29., 20:26
A nem végleges, a legfelsőbb bíróságon megfellebbezhető ítélet – helyben hagyva a bukaresti törvényszék 2011-ben hozott hasonló verdiktjét – novemberben született, ám csak a hétvégén számolt be róla a bukaresti sajtó.
A Gândul hírportál cikke szerint a hazai irodalmi és közéletben ismertségnek örvendő közíró, publicista Lev Tolsztoj Naplójának román fordításából idézett részleteket anélkül, hogy feltüntette volna a szerző, valamint a fordító nevét. A vádirat leszögezi: a 66 éves Stanca mintegy ezer oldalt vett át az orosz író művéből, amelyet korábban Janina Ianoşi ültetett át románra.
A bukaresti író Ghenadi Strungar álnéven írta alá az eltulajdonított alkotást, amely Emlékiratok címmel 2009-ben látott napvilágot az Adevărul Holding kiadónál. Erről az ügyészség által rendelt összehasonlító szakértői vélemény megállapította, hogy nem eredeti szellemi termék, hanem plágium, Ianoşi fordításának jogtalan eltulajdonítása. A két szöveg között észlelt különbségek elenyészőek, Stanca mindössze a fejezetek első bekezdéseit változtatta meg, vélhetően azzal a céllal, hogy lepleze a plágiumot.
Különben Stanca a bírósági tárgyalás során azzal védekezett: a kiadó arról biztosította, hogy megvásárolja a Tolsztoj-mű fordításának szerzői jogait, később pedig az együttműködési szerződés felbontásával fenyegette meg. A plagizálás terén Romániában precedensnek számító bírósági ítélet a felfüggesztett szabadságvesztésen kívül százezer eurós kártérítésre és nyomtatásban megjelent könyve ezer példányának megsemmisítésére kötelezte a vádlottat.
Szakértők szerint a Stanca-ügyben született ítélet precedensként szolgálhat Victor Ponta kormányfő esetében is. A szociáldemokrata miniszterelnöknek a nemzetközi jogról szóló, 2003-ban megjelent doktori disszertációjáról a bukaresti egyetem etikai bizottsága, valamint az egyetemi címeket és okleveleket tanúsító országos tanács egyaránt megállapította, hogy plágium. Bár a bukaresti főügyészség nem vizsgálta ki az ügyet, állampolgári panasz nyomán a legfelsőbb bíróság január 20-án dönt arról, hogy beindulhat-e a bűnvádi eljárás. Ioan Mang, a Ponta-kabinet volt oktatási minisztere 2012 májusában mindössze hét napig irányította a tárcát, mivel plágium miatt lemondani kényszerült.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!