2009. február 11., 07:502009. február 11., 07:50
A válaszadók 34 százalékának tavaly sikerült pénzt megtakarítania, ám abban már csupán 26 százalék bízik, hogy ez idén is sikerül. A megkérdezettek több mint egyharmada szerint a legjobb megtakarítási módszer a bankbetét, ám 27,7 százalék továbbra is inkább otthon, „a szalmazsákban” tartja a pénzét.
A felmérésből kiderül: a megkérdezettek nagy része aggódik munkahelye miatt. A válaszadók 38 százaléka úgy nyilatkozott: kissé aggódik, 25 százaléka viszont igencsak aggódik amiatt, hogy elveszítheti állását. Az ország helyzetét illetően még nagyobb a pesszimizmus: a megkérdezettek több mint fele szerint jövőre még rosszabb lesz a gazdaság állapota. Nem sokkal derűlátóbbak a külföldön vendégmunkásként dolgozók sem: 25 százalékuk tartja valószínűnek, hogy a közeljövőben hazatér. 50 százalék ugyanakkor nem akar hazatérni, hogy Romániában keressen új állást. A maradék 25 százalék még bizonytalan a jövőjét illetően. A megkérdezettek 17 százaléka mondta azt, hogy legalább egy családtagja külföldön dolgozott 2008-ban. Ez annyit jelent, hogy mintegy 2,9 millió román állampolgár dolgozott külföldön vendégmunkásként a tavalyi esztendőben. Azok száma, akik ugyan elveszítették állásukat, de mégsem biztosak abban, hogy hazatérnénk, mintegy 725 ezer.
A pesszimizmus a költekezési hajlandóságra is rányomja a bélyegét: a többség kijelentette, hogy nincs szándékában jelentős kiadást eszközölni 2009-ben. Ugyanakkor a felmérés arra is rámutat, hogy sokan azok közül, akik már jelenleg is bankhitelt törlesztenek, terveznek újabb kiadásokat. Várhatóan az ingatlanpiac stagnálása is folytatódik, 90 százalék nyilatkozott ugyanis úgy, hogy sem vásárolni, sem eladni nem áll szándékában telket. Elektronikai cikkeket ugyanakkor a válaszadók többsége továbbra is hajlandó lesz vásárolni. Csupán 37,1 százalék mondta azt, hogy nem áll szándékában háztartási gépeket vásárolni. 61,9 százalék szerint egyáltalán nem valószínű, hogy idén autót vásárol, 46,6 százalék nyilatkozott úgy, hogy nem tervez belföldi utazást szabadsága idején, míg 58,3 százalék külföldi utat nem tervez.
Három megkérdezett közül kettő az élelmiszerárak, kettőből egy pedig a lakásárak növekedése miatt aggódik. A harmadik helyen a gyógyszerek árának, a negyediken az adók és illetékek, az ötödiken pedig a banki törlesztőrészletek emelkedése áll.
A felmérés a január 22. és 27. közötti időszakban készült, 1499 fő megkérdezésével. A hibahatár 2,8 százalék.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).