
Csatát nyert a pártelnök. Dragnea minden törvény adta lehetőséget kihasznál annak érdekében, hogy elkerülje a börtönt
Semmissé nyilvánította a bukaresti ítélőtábla a legfelsőbb bíróság vezetőségének november 8-i határozatát, amelynek alapján kisorsolták az új öttagú bírói tanácsokat. A döntés a határozat alkalmazásának felfüggesztéséről is rendelkezik – adta hírül az Agerpres.
2018. november 23., 17:142018. november 23., 17:14
2018. november 23., 18:342018. november 23., 18:34
Az ítélőtábla ezzel helyt adott Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök keresetének, amellyel megóvta a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsainak sorshúzás általi kinevezését. A döntés nem jogerős, a legfelsőbb bíróság a határozat semmissé nyilvánítására, illetve alkalmazásának felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést is megfellebbezheti.
Pénteken Liviu Dragnea ügyvédje, Flavia Teodosiu közölte a tárgyaláson, hogy Dragnea kéri továbbá, semmisítsék meg, illetve függesszék fel a legfelsőbb bíróság vezetőtanácsának november 8-i döntését, amelynek alapján kisorsolták az öttagú bírói tanácsokat.
Az ügyvéd szerint a legfelsőbb bíróságnak meg kellett volna várnia az alkotmánybíróság azon határozatának indoklását, miszerint alkotmányos jellegű jogi konfliktus alakult ki a parlament és a legfelsőbb bíróság között az öttagú bírói tanácsok létrehozása kapcsán.
Véleménye szerint csak a testületek elnökeiről kellene sorshúzással dönteni, nem minden egyes tagról.
A legfelsőbb bíróság egyik öttagú bírói tanácsa tárgyalta a Teleorman Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal kapcsolatos ügyet, amelyben Liviu Dragneát első fokon 3 év és 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!