
Rágalmazás miatt pert fontolgat Victor Ponta volt miniszterelnök ellen Raluca Prună igazságügy-miniszter. Ezt ő maga tudatta pénteken Facebook-oldalán.
2016. augusztus 07., 17:342016. augusztus 07., 17:34
„Egy VV Ponta nevű illető sztálinistának nevez. Már megint, századszor is. Még olyasmiket is állít, hogy az IÁ tagja vagyok. Politikafilozófiát tanítottam, nem kertelek: évet ismételtettem volna vele. Ideológiai félrebeszélés miatt. Azonban most más játszmában vagyunk, ő pedig (még) a nagypolitikában van. Nyilvánosan tudatom vele – olyan ügyvédként, aki becsületes körülmények között került a szakmába – hogy mostantól minden rágalomért bíróság előtti számadásra szólítom. Talán felfogad egy ügyvédet, aki nem a hátsó ajtón keresztül jutott be a kamarába” – fogalmazott a miniszter, arra utalva, hogy Pontát plágium miatt épp múlt héten fosztotta meg doktori címétől az oktatási miniszter. Ennek nyomán pedig kizárhatják a bukaresti ügyvédi kamarából, ahova vizsga nélkül, csupán doktori címének köszönhetően jutott be.
„Azokat, akik undorodnak attól, ahogyan képviselik őket, itthon és a világszintű száműzetésben, gondolkodásra kérem: nem érdemlünk többet egy ilyen szellemi selejtnél, Nyomjuk meg a Delete gombot!\' - fogalmazott az igazságügy-miniszter.
Raluca Prună Victor Ponta egy csütörtöki, ironikusnak szánt Facebook-bejegyzésére reagált ilyen vehemensen, amelyben a volt kormányfő azt vetette fel, hogy meg kellene építeni a Szekuritáté, a sztálinizmus és a Băsescu-rendszer áldozatainak emlékművét, amelyen a bűnösök között Monica Macovei korábbi és Raluca Prună jelenlegi igazságügy-miniszter neve iss szerepelne.
Ponta a bejegyzéss miatt nem csupán Prunától kapta meg a magáét, hanem Traian Băsescu volt államfőtől is, aki az egyik legfőbb politikai ellenfele volt. Băsescu szintén Facebook-bejegyzésben reagált, fölvetve: előbb a plagizátorok emlékművét kellene megépíteni, mivel a plagizáló doktorok az oktatát, a politikát, az ügyészségeket, a rendőrséget és a hírszerzést is ellepték.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!