karmuk közül pedig egy járókelőnek sikerült kiszabadítania. Az 5. kerület polgármesteri hivatala, a fővárosi közgyűlés és a kóbor kutyák felügyeletét ellátó bukaresti hatóság ellen beterjesztett periratban a felperes 150 lejes, az egészségügyi ellátását fedező anyagi, illetve tízezer lejes erkölcsi kártérítést követel az intézményektől. Monica Ghiuţă azzal indokolja az erkölcsi kárigényt, hogy véleménye szerint a járókelők beavatkozása nélkül a kutyafalka minden bizonnyal a földre teperte volna, ennek következtében hajszálon múlt az élete. A színművész – aki a törvényszéki orvosi látlelet szerint kilenc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az incidens nyomán – egyébként súlyos hanyagsággal vádolja a bukaresti közintézményeket, mivel szerinte a kóbor kutyák felügyeletét ellátni hivatott hatóság semmit sem tesz a gazdátlan állatok begyűjtése, féken tartása érdekében, holott évente kilencmillió lej áll rendelkezésére az adófizetők pénzéből. Különben Monica Ghiuţă leszögezi: állatbarátként nem szorgalmazza a gazdátlan ebek elaltatását, mindössze fel kívánja hívni a figyelmet az állatok jelentette veszélyekre, a hatóságok hanyagságára. A színművész egyébként pályafutása során több mint száz színdarabban és filmben, többek között Gothár Péter A részleg és Radu Gabrea tavaly bemutatott, A lefejezett kakas című mozijában szerepelt.
A bukarestiek körében legutóbb az áprilisi NATO-csúcs idején okozott felháborodást, hogy a helyi önkormányzat mindössze a csúcsértekezleten részt vevő állam- és kormányfők kedvéért gyűjtötte össze ideiglenesen a kóbor kutyák egy részét. Néhány nap múlva pedig szabadon engedték őket, mivel a Bukarestben működő két állatmenhely mindössze ezer négylábút képes befogadni, ahová csak akkor szállítanak újabb példányokat, ha valamelyik természetes halállal elpusztul. Becslések szerint a 2,5 millió lakosú városban legkevesebb 30 ezer kóbor eb él, amelyek évente tízezer embert harapnak meg; egyikük 2006-ban halálra mart egy japán üzletembert.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.
Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.