
Adógondok. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint az adóhivatal nem működik megfelelően
Fotó: Facebook/Alexandru Nazare
Az Országos Adóhatóság (ANAF) visszaéléseiről szóló vádak nem új keletűek – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter annak kapcsán, hogy Dragos Anastasiu miniszterelnök-helyettes, aki vasárnap egy, az adóhivatalt érintő korrupciós botrány miatt mondott le, arról beszélt: kenőpénzt kértek tőle, és „félelemből” fizetett za az ANAF-nak.
2025. július 28., 09:062025. július 28., 09:06
A pénzügyminiszter elmondta, hogy sok szó esett az ANAF helyzetéről, az ANAF ellenőreinek viselkedéséről és arról, hogy hogyan viselkednek.
„Az ANAF visszaélései nem újkeletűek. A különbség az, hogy
A csalás elleni igazgatóságoknak regionálisnak kellene lenniük. És leváltottuk a bukaresti csalás elleni hivatal vezetőségét, ahol 15 emberből 9 távozott, majd leváltottuk csalás elleni hivatal központi vezetőségét is, ahol 31 emberből 21 távozott. Tehát az egész vezetőség kicserélődött” – mondta Nazare a Digi 24-nek vasárnap este.
Arra a kérdésre, hogy mi volt a probléma ezekkel az emberekkel, Nazare azt mondta, hogy az ANAF diszfunkcionális.
Világos tehát, hogy nem volt valódi vágy a reformra, nem volt valódi vágy a behajtás növelésére, és ami még fontosabb, nem volt valódi vágy a digitalizálásra. Most egy nulladik órára van szükség az ANAF tekintetében, mert ha nem ismerjük fel, hogy mi ment rosszul, akkor nincs mód a korrekcióra” – mondta a pénzügyminiszter.
Mint arról beszámoltunk, Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes vasárnap azt követően mondott le, hogy kiderült: nyolc éven keresztül fizetett kenőpénzt az ANAF egyik ellenőrének.
„Vannak a túlélésért fizetett kenőpénzek, és vannak a meggazdagodási célúak. A kilencvenes években a fizetés boríték és aktatáska útján történt. A 2000-es évektől pedig a tanácsadói szerződésekkel” – mondta a lemondott kormányfőhelyettes.

Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes vasárnapi délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette hivatalosan, hogy lemond kormányzati tisztségéről. A politikus a személye körüli kialakult botrány miatt hozta meg ezt a döntést.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
szóljon hozzá!