
Fotó: Mediafax
A tárcavezető ellen a korrupcióellenes ügyosztály indított vádemelési eljárást, miután fölmerült a gyanú, hogy kenőpénzt fogadott el. A szenátus még augusztus végén hagyta jóvá az eljárás megkezdését. Mint ismeretes, az alkotmánybíróság idei döntése értelmében a jelenleg is szenátorként vagy képviselőként tevékenykedő jelenlegi vagy volt tárcavezetők ellen csak abban az esetben indítható meg a bűnvádi eljárás, ha azt a törvényhozás illetékes háza is jóváhagyja.
Păcurarut befolyással való üzérkedéssel és kenőpénz elfogadásával vádolják, az ügyészek szerint ugyanis fiának egyik cége egy állami cégtől kapott megrendelést, cserében azért, hogy megtartsa állásában a Gorj megyei munkaügyi felügyelőség vezetőjét. A miniszter tegnap délben úgy vélte: felfüggesztése igazságtalan, és politikai alapon történt. Közölte, együttműködik az igazságszolgáltatási szervekkel, hogy ügye minél hamarabb tisztázódjon, és folytathassa miniszteri tevékenységét.
Păcuraru az augusztus végi szenátusi szavazáson arról beszélt, kinevezése óta több ügyben is vizsgálódni kezdtek ellene, mivel tevékenységével megzavarta egy érdekcsoport tagjait. Mint kifejtette, egy olyan csoport köreit zavarta meg, amely a külföldre irányuló munkaerő közvetítésében építette ki üzleti érdekeltségeit. Az ellene felhozott vádakkal kapcsolatosan a miniszter megjegyezte, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Gorj megyei szervezetének elnöke, Ilie Morega hívta őt föl, és azt javasolta, hogy a munkaügyi felügyelőség megüresedett vezetői tisztségébe George Romanescut nevezzék ki. Kijelentette, Morega nem ígért semmit cserében, és csupán udvariasságból mondta azt neki, hogy „Păcuraru úr, hallottam, hogy a fia Târgu Jiuban járt. Ha ismét erre visz az útja, nézzen be hozzám.” A miniszter szerint az az ő „nagy korrupciós bűne”, hogy nem kommentálta ezt a megjegyzést. Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök nem kívánta magyarázni az ügyet. Ugyanakkor tegnap reggel hivatalában fogadta a menesztett minisztert, akivel a felfüggesztés következményeiről tárgyalt. A kormány ugyanakkor este bejelentette: Păcuraru benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, aki elfogadta azt.
Ludovic Orban, a PNL alelnöke a felfüggesztést az államfő Păcuraru és a PNL elleni bosszújaként értékelte. Bogdan Ciucă, a Konzervatív Párt szóvivője úgy vélte, a döntés elsősorban a nyugdíjasokat érinti hátrányosan, mivel a minisztert olyan időszakban távolították el, amikor az általa irányított tárcának számos, a nyugdíjasok számára kedvező intézkedést kell végrehajtania. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint nem kellett volna felfüggeszteni a munkaügyi minisztert, ugyanakkor a felfüggesztés törvényes. Emil Boc, az államfőhöz közel álló Demokrata-Liberális Párt elnöke alkotmányosnak és helyénvalónak minősítette a felfüggesztés tényét.
Păcuraru egyébként a harmadik miniszter, akit az államfő felfüggeszt tisztségéből. 2006-ban Teodor Atanasiu védelmi minisztert hivatali visszaélés, 2007-ben Nagy Zsolt informatikai minisztert kémkedés gyanúja miatt menesztette.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).