Hirdetés

Pánikszerűen mondanak le címükről a „hírszerző-doktorok”

Váratlan lavinát indított el, hogy az egyetemi címeket és okleveleket tanúsító bukaresti tanács nemrég plágiumnak minősítette Victor Ponta volt kormányfő doktori dolgozatát, és kérte a tudományos cím visszavonását.

Krónika

2016. július 08., 20:502016. július 08., 20:50

2016. július 09., 10:332016. július 09., 10:33

A bukaresti Mihai Viteazul Hírszerző Akadémia csütörtöki közleménye szerint a felsőoktatási intézmény kilenc egykori doktorandusza, volt és jelenlegi magas rangú állami tisztségviselők önként lemondtak a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tanintézeténél szerzett doktori címükről.

Az érintettek névsorát a csütörtökön hivatalba lépett új oktatási miniszter, Mircea Dumitru bocsátotta a Tiszta Románia elnevezésű civil szervezet rendelkezésére egy korábbi adatigénylésre válaszolva. A doktori címről való lemondást még a Ponta-kormány tette lehetővé egy sürgősségi rendeletben 2014 végén, de az új miniszter szerint végrehajtási szabályzat híján a jogszabály alkalmazhatatlan.

A doktori címéről önként lemondottak között szerepel Mihai Stănișoară volt védelmi és Radu Stroe belügyminiszter, Bogdan Licu jelenlegi helyettes főügyész, Romeo Raicu, a parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának egykori elnöke, továbbá Daniel-Andrei Moldoveanu, Traian Băsescu volt államfő egykori tanácsadója. Közös a „hírszerző-doktorokban\", hogy egyetemi oktatóként Gabriel Oprea egykori kormányfő-helyettes és belügyminiszter volt a vezető tanáruk, akivel szemben szintén felmerült a plágium gyanúja. Megvált doktori címétől Oprea unokahúga és volt titkárnője is.

A korábban a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) irányító Gabriel Opreáról még tavaly szeptemberben azt állította a bukaresti egyetem etikai bizottságának vezetője, hogy disszertációja jelentős részét idézőjelek nélkül másoktól másolta. Néhány héttel később a bukaresti sajtó már arról cikkezett, hogy Oprea doktoranduszai is másokat plagizálva szerezték meg a tudományos címet.

A Tiszta Románia szerint a SRI szakmai védnökségével működő felsőoktatási intézmény úgy próbálta eltussolni a botrányt, hogy a plágiumgyanúba keveredett végzősei idén márciusban lemondtak doktori címükről, a tanintézet pedig júniusban azt közölte, hogy a disszertációk ügyében indult vizsgálat így okafogyottá vált. Az MTI által idézett civil szervezet azt állítja: adatigénylésére eddig sem a hírszerzési akadémia, sem az oktatási tárca nem választolt. Az új miniszter viszont már kinevezése napján közzétette az „Oprea-féle doktoriskola” névsorát.

Mircea Dumitru oktatási miniszter közölte, az érintettek egyoldalú döntése ellenére valamennyi esetet kivizsgálnak. Az új oktatási miniszter szerint ő senkit sem foszthat meg doktori címétől az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) szakmai vizsgálata és a cím megvonását kezdeményező javaslata nélkül, még azokat sem, akik egyoldalú lemondásukkal inkább elkerülnék a nyilvános eljárást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés