2010. április 13., 16:582010. április 13., 16:58
Vasile Blaga a prefektusokkal kedden tartott távértekezleten elmondta: a népszámlálás lebonyolítására szánt mintegy 50 millió euróból a Központi Statisztikai Intézet (INS) 17,8 millió eurót kap az űrlapok kinyomtatására és szétosztására, adattárolásra, a népszámlálás népszerűsítésére, szakképzésre, a belügyminisztérium pedig 30,3 millió eurót költhet a mintegy százezer számlálóbiztos és húszezer vezető számlálóbiztos díjazására, az iratok raktározására és számítástechnikára.
A belügyminiszter szerint a népszámlálás előkészületei elkezdődtek, és az év elején az általános törvényi kerete is elkészült. A kormány márciusban úgy döntött, hogy az eredetileg tervezett 2011. március helyett ugyanazon év októberében rendezik a népszámlálást, a mezőgazdasági összeírással egyidejűleg. Az európai jogszabályok értelmében ugyanis a Központi Statisztikai Intézetnek 2011-ben mindkét összeírást meg kell ejtenie, ezek összevonásával pedig csökkenteni lehet a kiadásokat.
A kormány 2007-ben döntött a népszámlálás 2011-es megszervezéséről. Romániában legutóbb 2002 márciusában tartottak népszámlálást.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).