
Nem várható, hogy jelentősen csökken az RMDSZ honatyáinak száma, ha a szövetség nem éri el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, és csupán az alternatív küszöb segítségével jut be a parlamentbe – jelentette ki hétfőn a Krónikának nyilatkozva Székely István Gergő politológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
2016. december 05., 19:182016. december 05., 19:18
2016. december 05., 19:342016. december 05., 19:34
Mint ismeretes, a tavaly módosított választási törvény értelmében azon pártok is bejutnak a törvényhozásba, amelyek nem kapják meg ugyan az országban leadott összes szavazat 5 százalékát, de legalább négy megyében begyűjtik az ott leadott voksok 20 százalékát. Az alternatív küszöbre vonatkozó cikkely az RMDSZ javaslatára került be a választási törvénybe.
Székely István Gergő (portrénkon) emlékeztetett: a törvény értelmében azt a pártot is úgy tekintik, hogy elérte a parlamenti küszöböt, amely négy megyében megkapta a voksok 20 százalékát, így bekerül az országos kompenzációs „kosárba”, azaz részesül a visszaosztott szavazatokból is.
A szakértő kifejtette, mivel a 2012-es választási eredmény is volt már annyira „rossz” – az RMDSZ a képviselőházi jelöltekre leadott voksok 5,13, illetve a szenátusi jelöltekre adott szavazatok 5,23 százalékát szerezte meg – , ennek nyomán a 4,99 vagy 4,95 százalékos aránnyal sem kerülne sokkal rosszabb helyzetbe, esetleg egy vagy két honatyával rendelkezne kevesebbel.
Vagyis a jelenlegi 18 képviselő és 9 szenátor helyett lehet 17 képviselő és 9 szenátor, esetleg ennél is rosszabb arány esetén 8 szenátor. „Persze mindez attól is függ, hogy hány párt jut be a parlamentbe, illetve a szavazatok hány százalékát adják be nem jutó pártra, és kerül be a visszaosztandó voksok közé. De nagyságrendileg nem várható jelentős csökkenés” – jelentette ki a politológus.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!