
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogi karának előadótanára, Radu Chiriță szerint Romániában 2010 és 2015 között mintegy 300 ezer ember telefonjának lehallgatását engedélyezték a bíróságok.
2017. május 17., 12:572017. május 17., 12:57
Radu Chiriță ügyvéd és előadótanár a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvény alapján fordult adatigénylési kéréssel az összes romániai bírósághoz, és a kapott adatok alapján azt állapította meg, hogy Románia rendőrállamként működik. Kutatása eredményéről a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozott.
Elmondta: a vizsgált – kevesebb mint ötéves – időszakban a bíróságoktól 109 946 esetben kérték a nyomozó hatóságok egyes emberek lehallgatását, és a bíróságok 102 729 ilyen kérést hagytak jóvá. Megjegyezte:
csak nagyon ritka esetben fordul elő, hogy egy ember lehallgatását kérik az illetékes hatóságok.
A jogász elmondta: Románia 176 bírósága közül 173, 42 megyei törvényszéke közül 40 válaszolt az adatigénylési kérelmére. Megkapta ugyanakkor a kért adatokat mind a 15 táblabíróságtól, valamennyi katonai bírósától és a legfelsőbb bíróságtól is. Hozzátette:
Radu Chiriță nem a lehallgatási kérések nagy számát, hanem a jóváhagyott kérések rendkívül magas arányát tartotta aggasztónak. Megjegyezte: olyan törvényszék is akad, amelyik több mint háromezer kérés közül egyet sem utasított el. Az adatok alapján azt a következtetést vonta le, hogy csak a katonai bíróságoknál vizsgálják meg érdemben a lehallgatási kéréseket.
„Elfogadhatatlan az, hogy a bíróságok futószalagon hagyják jóvá az ilyen kéréseket. Ez azt jelzi, hogy
A lehallgatási eljárásban a bírónak éppen az a feladata, hogy megelőzze a lehallgatási visszaéléseket, de nem úgy tűnik, hogy ez történne. A rendőrállamnak az a jellemzője, hogy hiányzik a bírói kontroll. Nálunk ez elméletben megvan, de a gyakorlatban mintha nem is létezne. (...) Ha a folyamat nem áll a bíróság ellenőrzése alatt, a hatóságok azt hallgathatják le, akit akarnak” – idézte a Mediafax a jogász tanárt.
Radu Chiriță
Ezt azért tartotta kirívóan nagy számnak, mert csak a parlamenti képviselők, miniszterek, alkotmánybírósági és legfelsőbb bírósági bírák, illetve a főügyészség ügyészei esetében illetékes ez a bíróság a lehallgatási kérelmek elbírálására.
„Az e kategóriákba tartozó emberek száma nem haladja meg a kétezret. A több mint négyezer engedélyezett lehallgatási kérés azt jelzi, hogy mindenkit lehallgattak, ez pedig megengedhetetlen” – jelentette ki a jogász-tanár.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!