Ennek kapcsán Băsescu tavaly novemberben is konzultációkra hívta a pártokat, akkor azonban csak néhány párt jelent meg a találkozón.
A különbizottság egy hete küldte el a pártoknak a paktum tervezetét, hogy az alakulatok megfogalmazhassák módosítási és kiegészítési javaslataikat. A tegnapi egyeztetés után – amelyen a nagy-romániások (PRM) kivételével valamennyi parlamenti erő képviseltette magát – a szociáldemokraták (PSD), a liberálisok (PNL), a demokrata-liberálisok (PD-L) és az RMDSZ képviselői jelezték: hajlandók aláírni az egyezményt, amely a következő hét során tovább módosulhat a pártok javaslatai nyomán.
Asztalos Ferenc, a képviselőház oktatási szakbizottságának alelnöke, aki Markó Béla szövetségi elnökkel együtt az RMDSZ-t képviselte az egyeztetésen, lapunknak nyilatkozva elmondta: a paktumnak az lenne a szerepe, hogy a benne szereplő hét alapelv alapján a következő 12 hónapban a pártok kidolgozzanak egy általános oktatási stratégiát, amely a mindenkori politikai elitet vezérelné az oktatáspolitika terén. „Az a cél, hogy próbáljunk közös platformot kialakítani, amelyet nem tennénk a politikai váltógazdálkodás tárgyává. Ez azt jelenti, hogy az oktatási rendszer átalakításának 2013-as határidejéig minden kormány követi ezeket az elveket, függetlenül attól, hogy éppen melyik párt van hatalmon” – fejtette ki Asztalos. Az RMDSZ egyébként az egyetlen alakulat, amely a találkozón átadta írásos módosító javaslatait az államfőnek. Ezek az észrevételek az anyanyelvi oktatás sajátos gondjaira vonatkoznak. Asztalos Ferenc szerint mind az államfő, mind a jelen lévő pártok részéről megértésre talált az RMDSZ javaslatcsomagja, amely többek között azt tartalmazza, hogy az oktatási decentralizáció során vegyék figyelembe az anyanyelvi oktatás magasabb költségeit is, módosítsák a tanterveket és a tankönyveket, illetve a tanszemélyzet jogállását szabályozó törvény analógiájára dolgozzák ki a diákok és egyetemisták jogállásának törvényét.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).