
Fotó: román külügyminisztérium
Archív fotókat és korabeli dokumentumokat bemutató kiállítással népszerűsíti a román külügyminisztérium június 4-ét, mint a „Trianoni Szerződés Napját”, arra a történelmi eseménnyel kapcsolatos törvényre hivatkozva, amelyet 2020-ban fogadott el a román parlament.
2023. május 31., 10:132023. május 31., 10:13
A külügyi tárca keddi közleményében azt írta: mindig hálával idézi fel az elődöknek a nemzeti célkitűzések megvalósulásáért tett külpolitikai erőfeszítéseit,
„A soknemzetiségű nagy birodalmak szétesésének körülményei között, a Woodrow Wilson amerikai elnök által 1918-ban meghirdetett elvek alapján a részt vevő államok (a párizsi békekonferencián) Európa békéjéről tárgyaltak, egyebek mellett önrendelkezési elvet ültetve gyakorlatba. Első alkalommal vették igénybe szakértők tudományos álláspontját olyan szakterületeken, mint a nemzetközi jog, történelem, statisztika, térképészet, lingvisztika, néprajz” – írta a rendezvény ismertetőjében a román külügyminisztérium, hozzátéve:
A kiállítást a szerdai megnyitó után később csak június 4-én, majd a gyermeknapot és ortodox pünkösdöt magában foglaló ötnapos hosszú hétvége után, június 6. és 9. között tekinthetik meg az érdeklődők előzetes előjegyzés alapján.
A bukaresti parlament 2020-ban, egy volt külügyminiszter, a szociáldemokrata Titus Corlățean kezdeményezésére nyilvánította a „trianoni szerződés napjává” június 4-ét Romániában.
„A trianoni szerződés nemcsak Erdélynek az anyaországhoz, Romániához történt visszatérését szentesítette jogilag, hanem a térség többségi román lakosságának politikai és polgári jogait is elismerte” – írta a törvénytervezet indoklásában a szociáldemokrata szenátor.
és úgy értékeli: a mai Európai Unióban elfogadhatatlan minden olyan próbálkozás, amely „a történelem átírására és revizionista álláspontok hangoztatására irányul”.
A jogszabály szerint a „Trianoni Szerződés Napján” a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, amihez az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A törvény szerint a bukaresti kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.
Jelentős mértékben emelkednek július 1-jétől a közlekedési szabályok megszegéséért kiszabott bírságok. A „frissített” büntetéslistát a minimálbér változásaihoz kötötték, amelynek bruttó értéke idén nyártól 4325 lejre nő.
Az egészségügyi ellátás költségei miatt a romániai lakosság inkább halogatja az orvosi vizsgálatokat; tízből nyolcuk állítja, hogy hamarabb menne orvoshoz, ha részletfizetéssel rendezhetné a számlát – derül ki egy felmérésből.
Elégedetten nyilatkozott Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti üléséről, amelyen sikerült megtalálni a megoldást a PSD által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Sikerült megoldást találniuk a kormánykoalíció pártjainak a költségvetés elfogadását akadályozó vitákra – jelentette be csütörtökön Ilie Bolojan miniszterelnök.
Radu Miruță védelmi miniszter bejelentése szerint a hadsereg búvárai egy újabb áldozat holttestét emelték ki a Midia kikötőtől 8,6 kilométerre elsüllyedt, 26 méteres mélységben levő vontatóhajóból.
Felfüggesztette szerdán a parlament költségvetési és pénzügyi bizottsága a 2026-os költségvetés tervezetének vitáját.
Kelemen Hunor elutasítja az „erőfitogtatás” gondolatát a koalícióban, és úgy véli, hogy a feszültségek ellenére a költségvetést el fogják fogadni.
Többórás szünet után megismételték a szavazást a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságában a PSD a munkaügyi minisztérium 2026-os költségvetését módosító javaslatáról, az eredmény azonban megegyezett az előző voksoláskor jegyzettel.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Alina Gorghiu képviselő szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem mérlegeli a kormányból való kilépést, mivel a politikai felelősség számukra fontosabb a választási számításoknál.
1 hozzászólás