2012. január 19., 09:452012. január 19., 09:45
Bukarestben öt személyt őrizetbe vett a rendőrség – hármat könnyűdrogok, kettőt pedig ütő-szúró tárgyak birtoklása miatt szerda este. Egy személyt szinte megvertek a tiltakozók, mivel „Legalizáljátok a marihuánát” transzparenst emelt a magasba, őt a rendőrök mentették ki a felháborodott tömegből.
A bukaresti tiltakozás már éjfél előtt véget ért. A tüntetés vége felé megjelent az Egyetem téren Traian Igaș belügyminiszter is, de csak a tüntetők – többnyire nyugdíjasakból álló – elszigetelt csoportjával állt szóba. A tárcavezető azt nyilatkozta: lélekben a tiltakozókkal tart, megemlítve, hogy az 1989-es forradalom idején ő is az utcára vonult.
„Nem érthetek egyet azonban azzal, hogy egyesek káoszt, pánikot keltenek a tömegben” – mondta, utalva arra, hogy a vasárnap esti tiltakozás futballdrukkerek és a csendőrség közötti utcai harcokba torkollt. A hatóságok ekkor 283 személyt kísértek be kihallgatásra.
A belügyminiszternek többen is a szemére vetették, hogy anyagi nehézségeik miatt nincs miből családjuk megélhetését biztosítsák. Egyik tüntető arra hivatkozott, hogy a kormány megvonta tőle az 1900 lejes forradalmár nyugdíjt, ami súlyos anyagi gondokhoz vezetett. „Nagyon sokan vannak hasonló helyzetben, nekik többet kell dolgozniuk” – vágott vissza Igaș.
A tüntetések szervezőinek adatai szerint Aradon ezer, Szebenben 2500, Kolozsváron 300, Marosvásárhelyen pedig 400 személy vett részt a tiltakozó megmozdulásokon.
Csütörtök délutánra az ellenzéki Szociállibeárlis Uniós (USL) szervez tiltakozó felvonulást és nagygyűlést Bukarestben és az ország más településein. Több városból is autóbuszokkal szállítják a résztvevőket, a szervezők a bukaresti megmozduláson tízezer emberre számítanak.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.