2009. szeptember 25., 15:382009. szeptember 25., 15:38
Aurel Cornea FSLI-elnök szerint a diákok osztályzata mindössze egy füzetbe kerül, ugyanakkor azon gondolkoznak, hogy kiterjesszék-e ezt a tiltakozási formát a teljes tanévre. Ez az egységes bérezési törvénynek az oktatók számára kedvező módosításaitól függ. Ugyanakkor azt javasolják a többi szakszervezeteknek is, hogy hasonló tiltakozásokat szervezve kövessék a FSLI példáját.
A szervezet felszólította a diákokat is, hogy október 5-én, az állami alkalmazottak által bejelentett országos szintű általános sztrájk napján ne menjenek iskolába.
„A szakszervezeti tagok nagyon elégedetlenek és a sztrájk kirobbantását akarják, mivel az egységes bértörvény nem tartja tiszteletben a korábban megállapított alapelveket, például a bérek közötti egyensúlyt és a 30 százalékos bérpótlékok megítélését” – állította Cornea.
A szakszervezeti vezetők nyílt levélben fordulnak a pártokhoz és a kormányhoz a bérezési törvény módosítására vonatkozó követelésükkel. Emellett a Nép Ügyvédjéhez fordulnak, azt kérve hogy nyilvánítsa alkotmányba ütközőnek a kifogásolt jogszabályt.
A korábbi javaslatok szerint október 5-én egy napos figyelmeztető sztrájkot szerveznek, november 16-án pedig általános sztrájkra kerülne sor.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).