
2009. október 05., 10:142009. október 05., 10:14
Az oktatási intézményekben szünetel a tanítás, habár az iskolába menő gyerekeknek biztosítanak felügyeletet. Az oktatók már pénteken felszólították a diákokat, hogy a sztrájk napján ne jelenjelek meg az iskolákban.
Az országot megbénító sztrájkkal a közalkalmazottak az ellen tiltakoznak, hogy a kormány parlamenti vita nélkül fogadtatott el egy, a közalkalmazottak bérezését szabályozó törvényt. A szakszervezetek azt állítják: ennek alkalmazásával jelentősen csökken a közalkalmazottak fizetése, ugyanakkor nem szűnik meg a bérek közötti óriási különbség, ami a jogszabály egyik célja lett volna.
Az egységes bérezés törvényét a kormány felelősségvállalással terjesztette a parlament elé. Ez nem tette lehetővé a parlamenti vitát, a honatyák mindössze bizalmatlansági indítványt kezdeményezhettek. Ennek elfogadása esetén a kormány megbukik, azonban az ellenzék indítványát leszavazták, így a jogszabály elfogadottnak tekinthető.
A különböző ágazatokban tevékenykedő közalkalmazottak bérezését eddig 39 törvény szabályozta, a szakszervezetek már évek óta követelik az egységes törvény elfogadását, ami megszüntetné a közalkalmazottak fizetése közötti óriási különbségeket.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).