
Őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) pénteken Paul Lambrino herceget az illegális restitúciós és kárpótlási botránnyal összefüggésben.
2015. december 11., 20:412015. december 11., 20:41
A román uralkodói ház el nem ismert tagja ellen már csütörtökön kényszerintézkedést akart foganatosítani a nyomozó hatóság, ám a herceget rosszullét miatt egy napra kórházba utalták.
Az ország egyik legnagyobb, törvénytelen visszaszolgáltatásával kapcsolatos bűncselekmény további öt gyanúsítottja pénteken házi őrizetbe, illetve bírósági felügyelet alá került.
Az ügyészség szerint a szervezett bűnözői csoportot Remus Truică dúsgazdag vállalkozó, Adrian Năstase volt kormányfő kabinetfőnöke hozta létre, feltételezett bűntársa pedig többek között Călin Popescu Tăriceanu egykori miniszterelnök egyik volt tanácsadója, valamint Dan Andronic, a legnagyobb példányszámban megjelenő Evenimentul Zilei napilap vezérigazgatója.
A nyomozati anyag szerint közölte Truică megvásárolta az egykori királyi birtokokat visszaigénylő Paul Lambrino hercegtől, II. Károly román király unokájától az örökösödési jogokat, majd a restitúciós bizottság tagjainak megvesztegetésével anyagi kárpótlást kapott a föld- és erdőterületek ama része után, amelyek az állam tulajdonában voltak, és nem lehetett természetben visszaszolgáltatni őket. A vállalkozó a birtokok értékének mintegy 80 százalékát kérte a közbenjárás fejében. A bűnszervezet az illegális ügylettel 136 millió eurós kárt okozott a román államnak.
A botrányban ugyanakkor izraeli multimilliárdosok és politikai tanácsadók is érintettek. A bukaresti ügyészség korrupcióval összefüggő bűncselekményekkel gyanúsítja Benjamin Steinmetz üzletembert, Izrael egyik leggazdagabb emberét (a Verespatakra aranybányát tervező cég részvényesét) és két politikai tanácsadót: Simon Seveszt, Jichák Rabin volt kormányfő egykori kabinetfőnökét, és Tal Silbersteint. Utóbbi korábban több magas rangú román politikus, illetve párt, Magyarországon pedig a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kampányait segítette.
Bíróságon „szerzett\" hercegi titulus
Paul Lambrino herceg hivatalosan a bukaresti legfelsőbb bíróság 2012-ben hozott ítélete szerint minősül a román királyi család tagjának. Ekkor elismerték, hogy a herceg apja II. Károly király törvényes gyermeke. Lambrino apja nevében kérte a bíróságon, hogy Károly Mirceát a román igazságszolgáltatás is ismerje el II. Károly király törvényes gyermekeként, ahogy lisszaboni bíróság is ezt tette egy 1955-ös döntésében. Károly Mircea herceg 2006-ban, 85 éves korában hunyt el Londonban. A román uralkodói háznál több mint fél évszázada dúlt az örökösödési vita.
A családi perpatvar az 1930 és 1940 között uralkodott, diktatórikus hajlamai mellett kicsapongó, szoknyavadász életviteléről elhíresült II. Károly 1953-ban bekövetkezett haláláig nyúlik vissza. Ekkor az elhunyt uralkodó elsőszülött, ám törvénytelen fia, Károly Mircea apasági és örökösödési pert indított Portugáliában, hogy ismerjék el a román király gyermekeként, egyúttal pedig trónörökösként. A lisszaboni bíróság 1955-ben elismerte, hogy a herceg II. Károlynak Maria Valentina Lambrinóval – rangján alul – kötött házasságából származó fia. A 94 éves I. Mihály király – II. Károly és Ilona görög és dán királyi hercegnő fia – hevesen ellenezte Paul Lambrino hercegi titulusának megadását, és a mai napig nem ismeri el unokaöccsét.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!