
Korrupció gyanújával huszonnégy órára őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) csütörtökön Gabriel Berca volt belügyminisztert, elnöki tanácsadót.
2015. július 23., 14:322015. július 23., 14:32
2015. július 23., 19:152015. július 23., 19:15
A korábban a Demokrata-Liberális Pártban (PDL), majd a Traian Băsescu volt államfőhöz hű Népi Mozgalom Pártjában (PMP) politizáló, júniusban a kormányzó Románia Haladásáért Országos Szövetségbe (UNPR) átigazolt politikust befolyással üzérkedéssel gyanúsítja a nyomozó hatóság. A DNA-nak az ügyben kibocsátott közleménye szerint Berca 2010 és 2012 között 185 ezer euró csúszópénzt fogadott el egy üzletembertől, a megvesztegetés fejében pedig megígérte, hogy tekintélyét latba vetve kijárja a kormánynál egy 5,6 millió lejes támogatás kiutalását a Bákó megyei Ardeoani önkormányzata számára. Az illető időszakban Berca a PDL szenátoraként és az alakulat Bákó megye szervezetének elnökeként tevékenykedett. A kormánytámogatásnak éppen a megvesztegető üzletember volt a kedvezményezettje, cége ugyanis különböző munkálatokra szerződött a moldvai település polgármesteri hivatalával. A DNA megállapítja, hogy Berca a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt parlamenti képviselőjének, Mihai Banunak a közvetítésével, több részletben jutott hozzá a kenőpénzhez. A volt honatyát ugyanezzel az üggyel összefüggésben július 10-én harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte az ügyészség, amelynek akkori tájékoztatása szerint Banut összesen 270 ezer euróval vesztegette meg a vállalkozó. Kezdeményezve Berca vizsgálati fogságba helyezését, a DNA csütörtökön közölte, a volt szenátornak kifizetett 185 ezer euróból a PDL pártkasszájába is jutott.
Gabriel Berca Băsescu elnök tanácsadója volt, a belügyminiszteri posztot pedig a Mihai Răzvan Ungureanu-kormányban töltötte be 2012-ben. A Tăriceanu-kabinetben kormányfőtitkárként tevékenykedett, 2005–2008 között Bákó megye prefektusa, a következő négyéves parlamenti ciklusban pedig Bákó megye szenátora volt.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!