A kormányfő szerint a költségvetés minden társadalmi réteg érdekeit szem előtt tartja, és ösztönző fiskális politikát irányoz elő, lévén, hogy nem tervezik az adók és illetékek növelését, sem újak bevezetését.
A miniszterelnök tájékoztatása szerint 2008-ban a bruttó hazai termék (GDP) eléri a 138 milliárd eurót, azaz megközelítőleg 440 milliárd lejes lesz. Ez azt jelenti, hogy a bruttó hazai termék egy főre eső összege a tervek szerint megközelíti a 7000 eurót.
A büdzsétervezet értelmében 6 százalékkal csökken a társadalombiztosítási hozzájárulás, a tervezett költségvetési hiány pedig 2,7 százalékos.
A jövő évi költségvetésben a GDP 6 százalékát szánják az oktatásra, ez 27 százalékkal több, mint idén. Az egészségügy a GDP 4,5 százalékából gazdálkodhat, amely az ideihez képest 1,3 milliárd eurós növekedést jelent. A közlekedés fejlesztésére a GDP 4 százaléka jut, ez 14 százalékkal több, mint az idén. A közlekedési tárca kezelésébe kerülő összegeket elsősorban a IV-es számú európai közlekedési folyosó romániai szakaszának – ez Nagylakot Arad, Déva és Nagyszeben érintésével köti össze Bukaresttel – megépítésére, a sztráda mentén fekvő városok körgyűrűinek, az észak-erdélyi autópálya, a Bukarestet a tengerparttal összekötő sztráda utolsó szakaszának, valamint a Bukarest–Brassó autópálya kivitelezésére szánják. Egyúttal elkezdik a vasútvonalak korszerűsítését is.
A mezőgazdaság a GDP 2,7 százalékát kapja, amely 13 százalékkal nagyobb a 2007-es aránynál, a társadalombiztosítás ugyanakkor a GDP 11,9 százalékából gazdálkodhat, s ez 30 százalékos gyarapodás a jelenlegihez mérve. A költségvetés kidolgozásakor 6,5 százalékos GDP-növekedéssel terveztek, és a várakozások szerint az átlagfizetés összege is emelkedik 1550 lejre.
A kormány a foglalkoztatottság terén is optimista, a várakozások szerint 2 százalékkal nő a foglalkoztatottak aránya, a munkanélküliségi ráta pedig az idei 4,4-ről 4,3 százalékosra csökken. Az inflációs ráta a várakozások szerint 3,8 százalékra csökken.
A tervezet a kormány asztaláról a parlament elé kerül. Mircea Geoană, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője tegnap kijelentette: a PSD képviselői nem szavazzák meg a költségvetés tervezetét, amennyiben azonban hozzájárulnak a baloldali alakulat által javasolt kiegészítésekhez, van esély arra, hogy elfogadják. Daniel Buda demokrata párti képviselő szintén jelezte, nem szavazzák meg a büdzsét.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).