
Önálló államfőjelöltet indít az RMDSZ az őszi választásokon – jelentette be kedden Kovács Péter, a szövetség főtitkára. Mint fogalmazott, fontos, hogy a magyar közösség elvárásait, gondjait ismertessék ebben a kampányban is.
2014. július 09., 17:152014. július 09., 17:15
Azzal kapcsolatban, hogy a második fordulóban kit támogat az RMDSZ, Kovács Péter úgy nyilatkozott, erről akkor döntenek majd, ha kiderül, kik a jelöltek, illetve hogy kik jutnak tovább ebbe a fordulóba.
A politikus egyébként azt követően beszélt az államfőválasztásokról, hogy Bukarestben találkozott Hans Gerd Pötteringgel, az Európai Parlament volt elnökével, a Konrad Adenauer Alapítvány jelenlegi elnökével, aki Bukarestbe látogatott.
Kovács Péter rámutatott, az RMDSZ számára az Európai Unió viszonylatában prioritást élvez, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek kérdéskörét tagállami hatáskörből európai uniós hatáskörbe emeljék.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!