
Fotó: Agerpres
A posztot közel két éve betöltő RMDSZ-es politikus azzal indokolta a kormányfőhöz hétfőn este eljuttatott döntését, hogy a közel 116 ezer lejes évi fizetéséről a sajtóban megjelent információk révén nem kíván ártani az általa két éve irányított intézmény hírnevének. Olosz emellett egy héttel ezelőtt letett képviselői esküjével magyarázta lemondását, holott néhány napja leszögezte: mindkét tisztségét megőrzi.
„A sajtóhírekkel ellentétben sem saját, sem munkatársaim fizetése nem éri el a havi 50 ezer eurót, sőt a hatóság alkalmazottainak jövedelme a prémiumokkal, pótlékokkal és juttatásokkal együtt a meglebegtetett összegekhez képes mintegy hússzor kisebbek” – szerepel Olosz Gergely hétfőn este közzétett nyilatkozatában. A sepsiszentgyörgyi közgazdász-politikus szerint a magas rangú köztisztviselők bérezéséről szóló médiakampány nem csupán egy személy vagy egy csoport ellen irányul, hanem valójában az ANRE, valamint a nemzetgazdaság stabilitását befolyásolja. Olosz már csak azért is tekinti becsületbeli ügyének a távozást, mivel szerinte az energiaszabályozó hatósággal kapcsolatos „spekulációk” egybeesnek az ANRE nemrég hozott, a földgáz árának szinten tartásáról szóló döntésével. Mint ismeretes, az ANRE alkalmazottainak bérezéséről szóló cikksorozatában a Gardianul napilap feltárta, hogy a kormánynak alárendelt hatóság topmenedzserei és igazgatói évente több tízezer eurós bérkiegészítő juttatásokban részesülnek. Noha a bukaresti lap állításai több helyen pontatlanok, tény, hogy az intézmény tavaly 52 millió lejt fordított személyzete javadalmazására, az ugyanerre szánt idei költségkeret pedig 38 millió lej. Vagyonnyilatkozata szerint Olosz – aki a novemberi választásokon felső-háromszéki választókerületben indul – tavaly 115 449 lejt keresett az ANRE elnökeként, más állami vállalatok vezetőségi tagjaként pedig további 22 ezret. Tegnap egyébként a kormány maratoni ülése közben Călin Popescu-Tăriceanu megerősítette: aznap hatályba lépett rendelete értelmében a közintézmények vezetőinek havi illetménye egyenértékű az államtitkárokéval (bruttó 6600 lej), miközben az önálló ügyvitelű vállalatok és az állami részesedéssel bíró társaságok menedzsereinek fizetését az intézmény teljesítményével arányosan szabják meg. „Noha a kormányügynökség-vezetők bére kapcsán számos pontatlanság kapott nyilvánosságot, el kell ismerni, hogy ezek a javadalmazások eltúlzottak a román gazdaság és a társadalom tűrőképességéhez képest” – szögezte le a miniszterelnök, hozzátéve: számos, sikeresnek egyáltalán nem mondható állami vállalatnál maga is tapasztalt a magánszférához képest sokkal magasabb bérezést. Tăriceanu egyúttal közölte azt is: az államtitkárok és más közalkalmazottak a jövőben csupán egyetlen kormányügynökség vagy –hatóság igazgatótanácsában foglalhatnak helyet. Az eddigi gyakorlat szerint a kormánytisztviselők korlátlan számú igazgatótanácsban vagy részvényesi közgyűlésben lehettek jelen, ezáltal például Eugen Orlando Teodorovici és Elena Dascălu, a pénzügyminisztérium államtitkárainak tavalyi bére elérte a 141, illetve 113 ezer eurót. Az RMDSZ kormánytagjai közül Tánczos Barna 2007-ben 31 ezer lejes szállításügyi államtitkári fizetését 26 ezer, négy állami vállalat vezető testületének tagjaként kapott illetménnyel toldotta meg.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).