A megállapodás értelmében az akció mindkét ország területén zajlik majd. Az egyeztetés célja román részről bevallottan a románok, illetve Románia olaszországi imázsának javítása volt.
A kétoldalú miniszteri találkozókat követően Cristian David román belügyminiszter bejelentette, olasz kollégájával, Roberto Maronival abban állapodtak meg, hogy a már Olaszországban tevékenykedő román rendőrök támogatására újabb, tizenöt fős rendőrcsoport érkezik Itáliába, hogy segédkezzen az ott élő románok által elkövetett bűncselekmények felderítésében. Maroni közölte, az olasz nagyvárosok környékén lévő, romák lakta nomádtáborokban megkezdett népszámlálás e hónapban lezárul. A romatáborok kapcsán Berlusconi kifejtette: az általuk jelentett veszély nem olyan mértékű, hogy rendkívüli intézkedéseket kelljen hozni, nincs szükség „kétségbeesett lépésekre”. Elmondta: a jelenleg Olaszországban becsületesen dolgozó román állampolgárok száma meghaladja az egymilliót. Berlusconi egyetértett azzal, hogy nekik az EU többi polgárával azonos jogokat kell élvezniük, ugyanakkor rámutatott, a római hatóságok nemkívánatosnak tartják, hogy az országba olyan, munkahellyel nem rendelkező személyek is beutazzanak, akik bűncselekmények elkövetésének szándékával érkeztek oda.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).