
A postások nem mennek hosszú hétvégére. Pénteken elkezdődik a nyugdíjak újraszámításáról szóló végzések kézbesítése
Fotó: Gecse Noémi
Hiába lesz hosszú hétvége a közszférában, a Román Posta már augusztus 16-án elkezdi kikézbesíteni a nyugdíjak újraszámításáról szóló végzéseket – jelentette be hétfőn az intézmény.
2024. augusztus 13., 08:292024. augusztus 13., 08:29
Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény szerint a postások dolgozni fognak a Mária mennybemenetelét követő napon, azaz augusztus 16-án, és elkezdik kézbesíteni a nyugdíjasoknak a hivatalos dokumentumokat.
A határozatok kikézbesítése augusztus 16-a és 30-a között történik – ígéri a Román Posta. A vállalat illetékesei ugyanakkor jelezték:

Több mint egymillió nyugdíj a jelenlegi szinten marad szeptember elseje után is a most zajló újraszámítás nyomán, de egyetlen juttatás összege sem fog csökkenni – jelentette ki Daniel Baciu, az Országos Nyugdíjpénztár elnöke egy televíziós interjúban.
Mint ismeretes, a korábbi bejelentések értelmében a nyugdíjasok augusztus folyamán kapják kézhez a nyugdíjak újraszámításáról szóló végzést, aminek köszönhetően sokan kapnak majd szeptembertől magasabb összegű juttatást.
Daniel Baciu, az Országos Nyugdíjpénztár elnöke pedig minap úgy nyilatkozott, hogy több mint egy millió nyugdíjas – főként olyanok, akik kevesebb, mint 25 évig fizettek társadalombiztosítási hozzájárulást – juttatása a jelenlegi szinten marad.

Idén júliusban 4 744 722 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 929-cel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2250 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerdán közzétett adataiból.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
szóljon hozzá!