Hirdetés

Lopás és becsületsértés miatt nyomoznak Băsescu ellen

Lopás és becsületsértés miatt nyomoznak Traian Băsescu volt államfő ellen, miután a bukaresti 1. kerületi bíróság jóváhagyta a legfőbb ügyészség arra vonatkozó kérését, hogy ismét vizsgálatot indítson az ügyben.

Balogh Levente

2015. május 26., 18:512015. május 26., 18:51

Az eset még 2007-ben történt, amikor az akkori államfő „büdös cigánynak” nevezett egy újságírónőt, és elvette annak telefonját.

Az államfő 2007-ben éppen feleségével együtt bevásárolt egy hipermarketben, amikor az újságírók megrohanták, az egyik újságírónő pedig telefonjával rögzítette az államfő reakcióját. Băsescu ekkor elvette a készüléket, majd beült az autóba.

Az elnök sértő kifejezést használt az újságíróra (păsărică – ez magyarul szó szerint madárkát jelent, de románul a női nemi szervre is használják), majd elhajtott. Az autóba beszállva nevezte büdös cigánynak az újságírónőt, majd törölte a telefonról a felvételt. A készüléket később visszajuttatta a tulajdonosnak, és a felvételt is sikerült visszaszerezni.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) még 2007-ben diszkriminatívnak minősítette az államfő cigányozását, ezt pedig a legfelsőbb bíróság is megerősítette.

Amúgy ugyancsak a bukaresti 1. kerületi a bíróság ebben a hónapban már jóváhagyta, hogy az ügyészség kivizsgálja, milyen körülmények között jutott Băsescu 2004-ben, még Bukarest főpolgármestereként egy házhoz a román fővárosban. Ebben az ügyben hivatali visszaélés, hamis okiratok használata és hamis vallomástétel gyanújával nyomoznak ellene.

Május elején egy restitúciós ügy miatt indult bűnvádi eljárás Băsescu ellen, aki a gyanú szerint még bukaresti főpolgármesterként szolgáltatott vissza egy ingatlant jogtalanul egy magánszemélynek. A volt elnök ellen egy zsarolási ügyben is nyomozást folytat a legfőbb ügyészség, miután Gabriela Firea szociáldemokrata szenátor feljelentette.

Róla Băsescu még államelnökként azt mondta, jobban tenné, ha férje ügyeire figyelne, mert azt általa vezetett polgármesteri hivatalban gyanús dolgok történnek, és lehet, hogy egy este már nem találja otthon. Arra utalt, hogy Gabriela Firea férjét bármikor letartóztathatják.

A legfőbb ügyészség januárban közölte, hogy Traian Băsescu neve 68 bűnügyi aktában szerepelt az elmúlt tíz évben, és ebből hét esetben még vizsgálódik az illetékes vádhatóság.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
Hirdetés
Hirdetés