
A DNA kedden átvizsgálta a számítógépeit annak az útépítő cégnek, amely a gyanú szerint európai pénzekkel trükközött, és amely egyes sejtések szerint Liviu Dragneához köthető.
2017. augusztus 22., 16:242017. augusztus 22., 16:24
Cáfolta kedden a Tel Drum útépítő cég igazgatója, Petre Pitiş, hogy Liviu Dragneának, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének köze lenne a céghez. Pitiş a házkutatások során lefoglalt számítógépei átvizsgálására jelent meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) székhelyén. Kijelentette,
akkor sem, amikor utóbbi megyei tanácselnöki tisztséget töltött be. A közbeszerzési szerződéseket sem Dragnea, hanem helyettese írta alá – mondta.
A DNA augusztus 18-án közölte, hogy bűnügyi eljárást indított a Tel Drum Rt., valamint ennek képviselői, Petre Pitiş és Mircea Vişan ellen, akiket azzal vádolnak, hogy
Ugyanabban az ügyben eljárást indítottak a WFA Impex kft., és képviselője, Florian Ion, valamint Florea Neda, a Tel Drum képviselője ellen, a fenti bűncselekményben való bűnrészesség vádjával.
A DNA-hoz május 16-án érkezett meg a Pénzmosás Elleni Országos Hivatal feljelentése, amely szerint 2016 folyamán egyes cégek kidolgoztak egy mechanizmust, amellyel
Az ügyészek szerint a Tel Drum Rt. a gazdasági versenyképesség javítását célzó európai uniós programban mobil aszfaltkészítő gépre kért vissza nem térítendő támogatást. Úgy szervezték meg a beszerzést, hogy a nyertes a WFA Impex kft. legyen. A valóságban azonban WFA Impex a Tel Drum társult cége, és az egész csak azt szolgálta, hogy a gép gyártója és a Tel Drum között közvetítve, a WFA Impex mesterségesen felverje az aszfaltkészítő gép beszerzési árát azért, hogy a Tel Drum nagyobb összegű vissza nem térítendő támogatáshoz jusson.
Az ügyészek szerint semmi nem akadályozta a Tel Drum képviselőit abban, hogy közvetlenül az aszfaltkészítő gép gyártójával tárgyaljanak. Korábban az is fölmerült, hogy a cég valódi tulajdonosa maga Dragnea.
A Rise Project a belügyminisztérium titkosszolgálatának (DGIPI) egy állítólag 2011-ben készült jelentésére hivatkozva arról írt, hogy a Teleorman megyei közgyűlés elnökeként bűnszervezetet hozott volna létre, és a Tel Drum – amelynek valódi tulajdonosa ő volt – törvénytelenül jutott európai uniós pályázati pénzekhez, illetve nyerte meg a megyei önkormányzat által útjavításra és hóeltakarításra kiírt pályázatokat. Dragnea kedden is cáfolta az erre vonatkozó híreket.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!