Hirdetés

Nincs szó székely zászlóról az új kormányprogramban

Nincs szó a székely zászló használatának engedélyezéséről az új kormányprogramban, amelyért kedden kora délután vállal felelősséget a parlament előtt Victor Ponta harmadik kormánya, amelyben az RMDSZ is részt vesz.

Balogh Levente

2014. március 10., 17:162014. március 10., 17:16

Ezt maga Ponta mondta el egy vasárnap esti televíziós műsorban, megjegyezve: a program azt tartalmazza, hogy minden önkormányzat használhatja saját zászlaját az  Európai Unió és Románia lobogója mellett, ha rendelkezik ilyennel.

A kormányfő ezzel a Traian Băsescu államfőhöz közel álló Népi Mozgalom Pártba (PMP) nemrég átigazolt egykori fejlesztési miniszter, Elena Udrea nyilatkozatára reagált, amelyben az a magyarok iránti túlzott engedékenységgel vádolta meg őt, és közölte: ha törvény születik a székely vagy a magyar zászló használatának engedélyezéséről, akkor az alkotmánybíróságon támadják majd meg.

„Azt látom, hogy hirtelen fölpezsdült a magyarellenes küzdelem. Láttam, hogy Udrea fogta a retiküljét, és elkezdte vele ütni a magyarok fejét, mivelhogy kitűztük a székely zászlókat. Nem tettünk ki egyetlen székely zászlót sem. Ellenkezőleg. Erről már tavaly is tárgyaltunk az USL és az RMDSZ részvételével, és a közigazgatási egységek jelképeinek használatáról szól. Azt mondtuk: minden helyi hatósági ingatlanra ki kell tűzni az EU és Románia zászlaját, és ha elfogad egy saját jelképet is – függetlenül attól, hogy az általam képviselt Târgu-Jiuról, Târgoviștéról, Dâmbovițáról vagy Hargitáról van szó –, jogában áll a saját zászlaját kitűzni a másik kettő mellé” – szögezte le a kormányfő a România TV-nek nyilatkozva.

Hozzátette: bármelyik megye választhat jelképet magának. „Nincs szó székely zászlóról, a vonatkozó kitétel nem is a kisebbségekről, hanem a helyi fejlesztésről szóló részben található. Nagyon komolytalannak tartom, hogy valaki egyszer csak nagy zászlóharcoksént kezd viselkedni. Elképzeltem Udreát, amint a francia forradalom jelképeként zászlóba csavarva harcol Hargita megyében. Tudom, hogy nagyon jól megértették egymást az RMDSZ-szel, amikor együtt kormányoztak, ezt az egészet nevetségesnek tartom” – szögezte le Ponta.

A kormányfő egyébként úgy vélekedett, a programnak gond nélkül át kell mennie a parlamenten, még úgy is, hogy tartalmazza a magyarokkal kötött megállapodásokat is.

Mint arról beszámoltunk, Traian Băsescu államfő szabta feltételül a harmadik, az RMDSZ-t is soraiban tudó kabinet beiktatásához, hogy az ne a felbomlott Szociálliberális Unió (USL) programját vigye tovább, hanem igazítsa a programot a kormány összetételének megváltozásához, és iktassa be a dokumentumba annak a megállapodásnak az elemeit is, amelyet az RMDSZ kötött a másik három kormánypárttal, és amelyek azt rögzítik, milyen kisebbségjogi követeléseket támaszt a szövetség.

Az államfő azt is feltételül szabta, hogy a kormány felelősségvállalással terjessze be a parlament elé az új programot. Ez annyit jelent, hogy a parlamenti vita elmarad, viszont az ellenzéknek jogában áll soron kívül bizalmatlansági indítványt benyújtani. Ha az indítványt megszavazzák, a kormány bukik, ha nem, akkor a felelősségvállalással beterjesztett tervezet elfogadottnak minősül. A Demokrata-Liberális Párt (PDL) jelezte, hogy készül a bizalmatlansági indítvány benyújtására.

Az alkotmány bíróság egyébként már szombaton kimondta, hogy az RMDSZ kormányra emelésével csupán a kormány szerkezete módosult, a kormányprogram nem. Hétfői indoklásában a taláros testület rámutat: ezt az is igazolja, hogy a kétoldalú megállapodásban az RMDSZ jelzi: felvállalja a korábban elfogadott kormányprogramot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés