
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy román panaszos ügyében hozott ítélete szerint nem jogsértő, ha a munkáltató megfigyeli egy alkalmazott munkahelyi levelezését.
2016. január 13., 15:332016. január 13., 15:33
Az EJEB ezt kedden közölte. Romániát egy bukaresti mérnök, Bogdan Bărbulescu panaszolta be Strasbourgban, miután a román bíróságok elutasították korábbi munkáltatója ellen indított keresetét, amelyben azt állította, hogy megsértették emberi jogait.
Bărbulescu 2004 és 2007 között értékesítőként dolgozott egy magáncégnél, ahol a munkáltató felkérésére egy Yahoo Messenger fiókot hozott létre az ügyfelekkel való kapcsolattartás céljából. A cég 2007 júliusában arról tájékoztatta, hogy levelezését egy héten keresztül megfigyelték, és kiderült, hogy az internetkapcsolatot magáncélra használja. Mikor ezt Bărbulescu tagadta, a cég rendelkezésére bocsátotta a testvérével és szeretőjével folytatott intim magánlevelezésének átiratát.
Bărbulescut a cég eszközeinek magáncélú felhasználását tiltó belső szabályzatra hivatkozva 2007 augusztusában elbocsátották. A kirúgott mérnök beperelte volt munkáltatóját, mondván, hogy titkos megfigyelése alkotmányos, illetve emberi jogait sértette. Miután a román bíróságok elutasították panaszát, a strasbourgi bírósághoz fordult.
Az EJEB mostani végzése szerint Románia nem sértette meg sem Bărbulescu tisztességes tárgyaláshoz való jogát, sem a magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogát, amikor a román bíróság a munkahelyi levelezését megfigyelő munkáltató javára döntött.
Indoklásában a strasbourgi bíróság megállapította: Bărbulescu feladatainak teljesítését munkáltatója csak munkahelyi postafiókja megfigyelésével ellenőrizhette, és jóhiszeműen járt el, amikor azt feltételezte, hogy abban nem talál magánéleti levelezést.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!