
Fotó: Pexels
Nicușor Dan államfő kedden azt nyilatkozta, még nincs teljes képe arról, hogy mi húzódott a 2024. novemberi elnökválasztás érvénytelenítésének hátterében, de amint minden információ a birtokába jut, nyilvánosságra hozza ezeket.
2025. szeptember 30., 20:302025. szeptember 30., 20:30
Az elnököt egy temesvári konferencián faggatták a témáról.
Kiemelte, más országok és több európai intézmény is elismerte, hogy Oroszország megpróbált beavatkozni a romániai választásokba, illetve hogy hibrid háborút folytat Európában.
és a nemrég ismertetett legfőbb ügyészségi jelentés is igazolta, hogy a választásokkal összefüggő kiterjedt hibrid hadviselés célpontja volt Románia – magyarázta az elnök.

Az igazságügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az egyesült arab emírségekbeli hatóságok megerősítették Horațiu Potra zsoldosvezér és fia, Dorian Potra, valamint egy másik családtagjuk letartóztatását.
Nicușor Dan hozzátette, meglátása szerint szükség van még néhány hónapra ahhoz, hogy „teljes legyen a kép” a tavaly novemberben történtekről, de amint minden információ rendelkezésére fog állni, nyilvánosságra fogja hozni ezeket.
Az államfő ugyanakkor arról biztosította a hallgatóságát, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jövendőbeli civil igazgatója prioritásként fogja kezelni az orosz befolyás elleni küzdelmet – írja az Agerpres.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
szóljon hozzá!