
Nicușor Dan: Európa gazdasági hátrányban van
Fotó: Presidency
Az Európai Unió bővítése Moldovával, Ukrajnával és a nyugat-balkáni államokkal nem jótékonysági cselekedet, hanem a biztonságba való befektetés – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
2025. november 21., 15:002025. november 21., 15:00
Románia elnöke a Kohézió 2027+: a hosszú távú fejlődés, az inkluzív gazdasági versenyképesség és az egész Európára kiterjedő reziliencia motorja című bukaresti konferencián szólalt fel. Kifejtette, hogy
A globális verseny szerinte egyre erősebb, miközben a szabályokon alapuló nemzetközi rend meggyengült. Megállapította, hogy Európa gazdasági hátrányban van, mert a kontinens még mindig túlzottan széttagolt: a kisebb gazdaságok kevésbé versenyképesek, mint a nagyok.
Nicușor Dan szerint Európa versenyképességi gondjai abból is fakadnak, hogy az EU nem elég erős az innováció, kutatás és fejlesztés területén. Úgy vélekedett: az uniós költségvetés hangsúlyosan támogatja ugyan ezeket a területeket, de figyelni kell arra, hogy a verseny ne növelje tovább a különbségeket a fejlettebb és a kevésbé fejlett tagállamok között.

Húsz ország EP-képviselői kérik a Moldovai Köztársaság uniós csatlakozási tárgyalásainak megnyitását.
„Ha az innovációs verseny nem veszi figyelembe az országok eltérő fejlettségi szintjét, az az egyenlőtlenség növekedéséhez, társadalmi feszültségekhez és akár biztonsági kockázatokhoz vezethet. Európa célja az kell hogy legyen, hogy valamennyi tagállamban fejlődjön az innováció és erősödjön a gazdaság, ne csak a legfejlettebbekben” – idézte Nicușor Dan szavait az Agerpres hírügynökség.

Az Európai Bizottság támogatja az ukrán csatlakozási tárgyalások első fejezetének megnyitását; Ukrajna teljesítette a feladatát, így most rajtunk a sor – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!