
Németország és az Egyesült Államok is küld katonákat a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárjába – jelentette be hétfőn Mihnea Motoc védelmi miniszter.
2016. október 03., 17:042016. október 03., 17:04
2016. október 03., 17:432016. október 03., 17:43
Az Agerpres hírügynökség által idézett tárcavezető szerint Németország vezérkari tisztekkel vesz majd részt abban a többnemzetiségű NATO-dandárban, amelynek a felállításáról júliusban, varsói csúcsértekezletén döntött az észak-atlanti szövetség. A tárcavezető megerősítette, hogy Bulgária 400 katonával vesz részt a romániai dandárban, Lengyelország egy századot küld, cserébe pedig Románia is hozzájárul egy századdal a lengyelországi NATO-dandár felállításához. Motoc szerint a romániai dandár együttműködik majd az amerikai hadsereg egyik alegységével is, de ennek módját még nem véglegesítették.
A Cursdeguvernare.ro elemző portálnak adott interjújában a román védelmi miniszter részletesebben is kifejtette: a romániai szárazföldi NATO-dandár nem állandó, hanem „rendszeres, kvázi-állandó, erőteljes” amerikai részvételre számíthat. Motoc szerint az Egyesült Államok stratégiai döntést hozott arról, hogy egy újabb zászlóaljjal járul hozzá az európai biztonság erősítéséhez, és ennek egyik alegysége – várhatóan egy gépesített zászlóalj – jövő évtől kezdődően részt vesz majd a romániai NATO-dandár védelmi és elrettentő jellegének kialakításában. A román védelmi miniszter tájékoztatása szerint az amerikai kongresszus költségvetési döntésére várnak. A Digi24 hírtelevízió úgy értesült: a bukaresti kormány Olaszországot, Törökországot és Nagy Britanniát próbálja még rávenni arra, hogy katonákat küldjön a romániai NATO-dandárba.
A román legfelső védelmi tanács múlt héten döntött arról, hogy Craiovára telepíti a NATO Romániában megalakítandó nemzetközi dandárját, amely várhatóan jövőre éri el kezdeti és 2018-ban teljes operatív kapacitását. A határozat értelmében az iraki és afganisztáni missziókban rendszeresen részt vevő craiovai „Rovine” II. gyalogos dandár alakul át nemzetközi NATO-dandárrá. Craiova mintegy 60 kilométernyire található a deveselui katonai támaszponttól, ahol májusban felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!