Nem végzik ki Mohamed Munafot

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

A per iratainak eltűnése miatt megsemmisítették az Irakban meghozott halálos ítéletet Megsemmisítette egy iraki bíróság a Mohamed Munaf ellen tavaly hozott halálos ítéletet – tájékoztatták Munaf ügyvédei az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságát. Mint arról korábban beszámoltunk, az iraki–amerikai kettős állampolgárságú Munafot azért ítélték kötél általi halálra, mert bűnösnek találták három, Irakból tudósító román újságíró 2005-ös elrablásában való közreműködésben.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. március 03., 00:002008. március 03., 00:00

Mint kiderült, az újságírókat tolmácsként kísérő férfi Omar Hajszam Romániában élő szíriai üzletember felbujtására cselekedett, aki az újságírók elrablásával, majd a kiszabadításukhoz nyújtandó segítséggel kísérelte meg elejét venni annak, hogy gazdasági bűncselekmények miatt eljárás induljon ellene. Munaf ügyvédei közölték: az ítéletet azért semmisítették meg, mert eltűntek az alapjául szolgáló dokumentumok, így az elítélt vallomásának gépelt változata, valamint a tanúk vallomásai is.
Munaf a három román újságíró társaságában 55 napot töltött túszként, majd kiszabadulásuk után az amerikai hadsereg letartóztatta az elrablásukban való közreműködés gyanúja miatt. Miután megszületett a halálos ítélet, Munaf az Egyesült Államok igazságyügyi szerveinek segítségét kérte, arra hivatkozva, hogy nem szabályszerű eljárás során ítélték el. Bár a washingtoni törvényszék korábban úgy döntött, nincs joghatósága az ügyben, tavaly decemberben mégis kivizsgálták azt.
Az egyik elrabolt újságíró, Ovidiu Ohanesian üdvözölte a halálos ítélet megsemmisítését, ugyanakkor úgy vélte, az indoklás gyerekes. „Ostobaság az indok, hiszen a szóban forgó dokumentumok megvannak a romániai tárgyalás peranyagában. Ott vannak az iratok között. Óriási hazugság és óriási ostobaság” – jellemezte az indoklást. Az újságíró szerint az amerikai állampolgársággal is rendelkező Munaf megmentése érdekében Washington lépett közbe, mivel túlságosan súlyosnak tartotta a halálos ítéletet annak fényében, hogy milyen szerepet játszott az elrablásukban. Ohanesian szerint ugyanakkor Munaf sokat tud az ügyről, és ha valóban elmondaná, amit tud, az megrengetné a román politikai életet, mivel az emberrablás igazi kitervelői a politikusok között keresendők.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a román F-16-os pilóták az orosz drónt

A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.

A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a román F-16-os pilóták az orosz drónt
2025. szeptember 14., vasárnap

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről

A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről
2025. szeptember 14., vasárnap

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében
2025. szeptember 14., vasárnap

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna

Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna
2025. szeptember 13., szombat

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt

Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt
2025. szeptember 13., szombat

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek

A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek
2025. szeptember 13., szombat

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába

Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába
2025. szeptember 13., szombat

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére

Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére
2025. szeptember 13., szombat

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét
2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán