2009. december 06., 17:162009. december 06., 17:16
A változásra, az egyetértésre, egy átlátható parlamenti többség által támogatott stabil kormányzásra szavazott Markó Béla szövetségi elnök tegnap, az államfőválasztás második fordulóján Marosszentkirályon. „A változásra szavaztam: az RMDSZ álláspontja szerint változásra van szükség az országban, elég volt az állandó viszályból, veszekedésből. Egy olyan helyzetet kell teremteni, amelyben egy stabil kormány, amelyet egy átlátható többség támogat a Parlamentben, végre nekifog dolgozni, és megoldja a válsághelyzetet” – fogalmazott a szavazás után Markó, aki szerint ez a magyarság érdeke. „Egy olyan miniszterelnökre szavaztam, mint Klaus Johannis, mert ez a választás nemcsak az államelnök személyéről szól: változást kell elérni, és ez új kormányt, más állapotot, más közérzetet jelent mindannyiunk számára” – mutatott rá a szövetségi elnök.
Hasonlóképpen a Johannis-projektre, illetve az ország fenntartható fejlődésére és a romániai társadalom stabilitására adta le voksát Csíkkarcfalván Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki az első fordulóban maga is indult az államelnöki tisztségért folyó küzdelemben. „A változásra, egy Romániára szavaztam, amelyben a Johannis-projektet már néhány nap múlva gyakorlatba lehet ültetni. Ez a projekt Románia számára a fenntartható fejlődést és a társadalmi stabilitást jelenti. (…) Úgy vélem, hogy a jövő héttől a politikai válság véget ér, s egy nyugodt periódus kezdődik el” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki szoros végeredményt jósolt.
„Nagyon nehéz dolga van egy romániai választópolgárnak, amikor olyan pártok, és azoknak támogatottjai között kell választani, akik többé vagy kevésbé a volt kommunista egypártnak a leszármazottai. Különösképpen érvényes ez a szociáldemokrata pártra, amely nem tévesztendő össze a nyugati szocialista és szociáldemokrata pártokkal, amelyek különböző mértékben hiteles baloldali értékeket képviselnek. A PSD hangsúlyosan posztkommunista párt, amiképpen a magyarországi MSZP is az, hiába tetszeleg akár egyik, akár másik az európai baloldalon” – vélekedett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, miután Nagyváradon élt szavazati jogával.
Hozzátette: a lelkiismerete nem engedte meg, hogy a szociáldemokrata párt államelnökjelöltjére szavazzon, két rossz közül a kisebbet kellett választania. „A legjobb az lett volna, ha egy magyar jelöltre szavazhattunk volna. Ha lett volna olyan jelölt, aki el tudta volna érni, hogy a második fordulóban részt vegyen; vagy ha igaz volna az, amit hamisan állítanak, hogy Romániában Klaus Johannis szemléletváltozást jelent. Nem jelent szemléletváltozást – a szebeni polgármester egy kirakatember, akit még ha ki is neveznek Geoană úr győzelme esetén, az kérészéletű miniszterelnökség lesz. Romániában nem működik az Obama-effektus. Ez csak látszat, és csak Románia nemzetközi hitelének a fényezésére szolgál” – vélekedett Tőkés, hozzátéve, „e látszat gerjesztésében, sajnos, az RMDSZ is cinkosságot vállal”. „Láttuk, hogy amikor Markó Béla miniszterelnök-helyettes volt, akkor sem jutottunk semmire, ő csak egy függeléke volt a kormánynak. Ez képzelhető el Johannis esetében is” – sommázott.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).