A tárcavezető tegnap kijelentette, véleménye szerint a törvényt jelenlegi formájában egyetlen kormány sem lesz hajlandó alkalmazni. „A törvényt abban a formában, ahogy megszavazta a parlament, senki sem fogja Romániában gyakorlatba ültetni. Bármilyen kormány is kerül hatalomra, mindenféle kifogásokat keres majd, hogy tompítsa a hatását” – szögezte le Vosganian. A miniszter szerint a választásokat követően a pártok mindegyike árnyalja majd az ilyen, katasztrofális mérvű béremeléssel kapcsolatos véleményét. A miniszter szerint a politikai populizmus virágzása azt jelzi, a politikumnak még mindig érnie kell. Mint kifejtette, a szakszervezeti vezetőkkel folytatott megbeszéléseken arra kérte tárgyalópartnereit, mutassák be saját forgatókönyveiket arra vonatkozóan, milyen hatással járnának a kért béremelések. Rámutatott, ennek ellenére egyik szakszervezet sem állt elő ilyen előrejelzéssel. „A szakszervezetekkel folytatott párbeszédnek a társadalom fejlődési irányát felvázoló felméréseken kell alapulnia. Ők azonban azt mondták, nincs értelme forgatókönyvekről beszélni, mivel a parlament forgatókönyv nélkül megszavazta az ötvenszázalékos béremelésről szóló törvényt” – számolt be Vosganian, leszögezve: nem hajlandó vállalni a rövid távú kompromisszumokat. Mint arról beszámoltunk, azt követően, hogy a kormány múlt kedden áprilisra halasztotta a béremelésről szóló törvény hatályba léptetését, a tanügyi szakszervezetek novemberre sztrájksorozatot helyeztek kilátásba, és a közalkalmazotti szféra további szegmenseit – hivatalnokokat, orvosokat – tömörítő érdekképviseletek is jelezték: csatlakoznak a tiltakozó akciókhoz. A Spiru Haret szakszervezet több tízezer tagja már ma figyelmeztető sztrájkba lép.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).