Hirdetés

Nem egyeznek a DNS-minták

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A DNS-vizsgálat eredménye szerint nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a bűncselekmény után néhány nappal őrizetbe vett két román állampolgár erőszakolt meg egy 14 éves lányt Rómában. A Libero-News. it szerint az olasz hatóságok ezért arra készülnek, hogy ismét elvégezzék az összehasonlító elemzést. Közben Vicenzában a lángok martalékává vált egy román tuljadonú lokál.

Balogh Levente

2009. március 02., 13:282009. március 02., 13:28

Mint arról beszámoltunk, február 14-én két, feltehetően román állampolgárságú roma megerőszakolt egy kiskorú lányt az olasz főváros egyik külső kerületében. A bűncselekmény után néhány nappal az olasz rendőség őrizetbe vett két, magyarosan hangzó nevű román állampolgárt, a 36 éves Karol Raczot és a 19 éves Alexandru Loyos Iszoikát. Bá utóbbi be is vallotta a bűncselekményt, a mostani vizsgálat szerint esetében csupán hasonlóságokat fedeztek fel a DNS-minták között, míg Racz esetében semmilyen egyezés nem mutatkozott. Isztoika ráadásul később vissza is vonta vallomását, mondván, az őt kihallgató rendőrök kényszerítették bűnösségének beismerésére. Ennek nyomán nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ők lennének az elkövetők, ezért szükséges újra elvégezni a DNS-tesztet.

Ugyancsak hátráltatja a nyomozást, hogy a bűncselekmény időpontjában a két gyanúsított maroktelefonját a római főváros egy másik pontján mérték be a hatóságok. Ez azonban azért is történhetett, mert az erőszak elkövetésének idején nem volt náluk a telefon. A bűnösségüket megkérdőkjelező eredmények ellenére ugyankkor mindkét gyanúsítottat továbbra is fogva tartják a római Regina Coeli börtönben.

Közben egy másik, román állampolgárok által elkövetett nemi erőszak ügyében is vizsgálódnak az olasz hatóságok. A rendőrség előállított egy román testvérpárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy 12 éves lányt erőszakoltak meg Genovában. A 21, illetve 24 éves gyanúsított tegnap állt először bíróság elé. Az áldozat szerint gy hónapal ezelőtt a két gyanúsított közös szórakozásra hívta őt, később edig, amikor hármasban maradtak, megerőszakolták. Miután sokkos állapotban hazakrült, elmesélte szüleinek, mi történt, majd feljelentést tett a rendőrségen.

Mint arról lapunkban már többször is írtunk, az újabb, zömmel román állampolgárokhoz köthető itáliai szexuális bűncselekmény-hullám nyomán ismét fölerősödött a románellenes hangulat Olaszországban. A kormány a nemi erőszak elkövetésével gyanúsítottak szigorúbb őrizetben tartását rögzítő rendeletet bocsátott ki, és arra kérte Bukarestet, szállítsa haza a jogerősen elítélt, olasz börtönökben raboskodó román állampolgárokat. A népharag is utolérte a románokat, több román állampolgárt bántalmaztak, és román tulajdonban lévő üzletekben tettek kárt. Legutóbb szombatra virradóra vált a lángok martalékává egy román tulajdonban lévő szórakozóhely az észak-olaszországi Vicenzában. A Dunărea nevő lokál tulajdonosa, a 38 éves Dumitru Nicolae elmondta: a tűz teljesen elpusztította a helyiséget, a kár becsült értéke 150 ezer euró. A lángok fellobbanásának idején a jórészt románok és más kelet-európai bevándorlók által látogatott szórakozóhely zárva volt, a hatóságok nem zárják ki, hogy szándékos gyújtogatás történt.

Az olaszországi románok miatt kirobbant konfliktus ügyében tegnap a parlament két házának külügyi bizottságai meghallgatásra hívták a külügyi, a belügyi és az igazságügyi tárca vezetőjét.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés