2009. augusztus 26., 10:082009. augusztus 26., 10:08
Mint arról beszámoltunk, a Bursa című gazdasági lap arról írt, hogy Mircea Băsescu, valamint Cazacu lánya részvényes egy fegyverkereskedelemben tevékenykedő tanácsadói cégnél. A lap a múlt héten fedte fel, hogy a tanácsadói cég a román hadsereg fegyverbeszerzésére kiírt közbeszerzési pályázatokon is részt vehet, ami összeférhetetlenségi problémát vetett fel az államfő és a volt minisztériumi igazgató esetében egyaránt. Az államfő testvérére vonatkozóan azért súlyos az összeférhetetlenség kérdése, mert Băsescu az elnöke a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelső Védelmi Tanácsnak, amelynek döntő szava van a hadsereg fegyverbeszerzési kérdéseiben.
Mint azt Ulieru elmondta, Cazacut – akit egyes titkosszolgálati vezetők nemkívánatos személynek tekintenek a gazdasági minisztériumban – azért kellett „kilőni”, mert küszöbön állt a kinevezése a különleges haditechnikai eszközök beszerzésével foglalkozó ügynökség élére. Cazacut Adriean Videanu gazdasági tárcavezető még a hétvégén lemondásra szólította fel. Mircea Băsescu közben tagadta, hogy köze lenne ahhoz a fegyvercsempészési ügyhöz, amelynek során Thaiföldről származó, megsemmisítésre szánt robbanószert és fegyvereket Románián keresztül két iszlám terrorszervezetnek juttattak volna.
Mint arról beszámoltunk, Sorin Roşca Stănescu közismert bukaresti újságíró hétfőn arról írt a blogjában, hogy Mircea Băsescu koordinálta az akciót, amelynek során öt hajórakománnyi robbanószer érkezett Thaiföldről a konstancai kikötőbe, ahol a hivatalos cél szerint szét kellett volna szerelni a tölteteket. Ehelyett azonban a Vâlcea megyei băbeni-i laktanyába vitték, ahol szétszerelés helyett újracsomagolták a robbanóanyagot, és a Romcargo Cereal Kft.-n keresztül exportálták. Mircea Băsescu leszögezte, nem foglalkozik fegyverkereskedelemmel, az általa irányított konstancai cég a törvények betartásával dolgozik, a konténereket lepecsételve tárolják mindaddig, amíg tovább nem szállítják őket.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).