Hirdetés

Nem zárják be a Lukoil ploiești-i finomítóját

Nem zárja be ploiești-i kőolaj-finomítóját az orosz Lukoil olajtársaság. A cég erről pénteken döntött, miután korábban azzal fenyegette meg a román államot: amennyiben fenntartják a finomító tulajdonára adócsalás gyanúja miatt kivetett ügyészségi vagyonzárlatot, végleg leállítja az üzemet.

Balogh Levente

2014. október 12., 17:162014. október 12., 17:16

A Prahova megyei környezetvédelmi felügyelet ugyanakkor pénteken reggel jelezte: a cégvezetés közölte, hogy még aznap újraindítják a termelést a Petrotel Lukoil finomítóban. Mint kiderült, a cég vezetői fel tudták mutatni a kellő anyagi biztosítékot a gyanú szerint több mint 200 millió eurós kár fedezésére.

Mint arról beszámoltunk, a Prahova megyei ügyészek múlt csütörtökön szálltak ki házkutatást tartani a céghez, mivel a gyanú szerint 230 millió eurónyi adóval rövidítette meg a román államot. Ezért zár alá helyezték a cég teljes vagyonát. Victor Ponta miniszterelnök emiatt bírálta az ügyben eljáró ügyészt, mondván: így ellehetetlenül a 2500 embernek munkát adó üzem működése.

A Lukoil le is állította a termelést, majd múlt héten Romániába érkezett a Lukoil-csoport elnökhelyettese, aki közölte: a cég nem tudja újraindítani a termelést, ha nem oldják fel a vagyonzárlatot, úgy vélte, az általa a román államkasszába befizetett idei 700 millió dollárnyi adó és illeték megfelelő biztosítékot jelent, és jelezte: ha péntekig nem sikerül megállapodni a román féllel, bezárják a finomítót.

Traian Băsescu államfő erre ingerült hangvételű sajtónyilatkozatban reagált, kijelentve: tűrhetetlen, hogy az orosz cég zsarolni próbálja a román államot, semmibe véve annak törvényeit, ezért – mint fogalmazott – ha nem akarja betartani a jogszabályokat, akkor teljes mértékben vonuljon ki a román piacról.

Az ügyben egyébként a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) is vizsgálatot indított annak megállapítása érdekében, hogy Victor Ponta kijelentései az ügyészségre gyakorolt nyomásként értékelhetőek-e.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés