
Képünk illusztráció
Fotó: Mihály Csaba
Romániában a legkisebb az iskolás lakosság aránya a teljes népességhez viszonyítva a kelet-közép-európai régióban, és csökken – derül ki Kállai Ella, az Alpha Bank Románia vezető közgazdászának makrogazdasági elemzéséből. Romániában a 15–18 éves korosztály (középiskolások) mindössze 76–78 százaléka jár iskolába, míg Csehországban és Lengyelországban 95–96 százalékos ez az arány. Románia az egyetemre járó fiatalok tekintetében is rosszul teljesít.
2023. augusztus 28., 17:222023. augusztus 28., 17:22
Az elmúlt évek egymásra tevődő válságai a régió iskoláskorú lakosságát is érintették – irányítja rá a figyelmet az Alpha Bank Románia vezető közgazdásza által készített elemzés, amely szerint regionális összevetésben Romániában a legszomorúbb a helyzet.
2021-ben az iskoláskorú népesség iskolai részvétele minden korcsoportban alacsonyabb volt, mint a régió országaiban, mind a női, mind a férfi népesség esetében, és az életkor növekedésével csökkent. A 6–10 éves korcsoportban a fiúk 91 százaléka és a lányok 90 százaléka járt iskolába, szemben a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban regisztrált 100 százalékkal, illetve a németországi 98/99 százalékkal és a magyarországi 96/95 százalékkal.
A 11–14 éves korcsoportban a fiúk és a lányok 88 százaléka járt iskolába, míg a Cseh Köztársaságban 100 százalék, Németországban 98/99 százalék, Lengyelországban 96 százalék és Magyarországon 95 százalék volt ez az arány.
a 15–18 éves korcsoportban már a fiúk mindössze 76 százaléka és a lányok 78 százaléka járt oktatási intézménybe, míg a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban 95/96 százalék, Németországban 93/92 százalék és Magyarországon 86/87 százalék.

A romániai közoktatás elmúlt pár évében tapasztalható következetlenségeket, egyenetlenségeket tükrözik az érettségi és kisérettségi – vagyis képességvizsga – eredményei a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint.
A Kállai Ella által készített elemzés aláhúzza, a közoktatásban való alacsony részvétel kihat a felsőoktatásra is, ami csökkenti a humán tőke felhalmozásának lehetőségét, és az iskolán kívüli népesség többségét kizárja a tisztességes megélhetésből.
szemben a németországi 57/59 százalékkal (az elemzett országok közül a legmagasabb felsőfokú oktatásban való részvétellel rendelkező ország) vagy a legalacsonyabb felsőfokú oktatásban való részvétellel rendelkező magyarországi 40/46 százalékkal.
A középiskolát végzettek száma (2021-ben a lakosság 0,9 százaléka) magasabb, mint az egyetemi diplomások száma (2021-ben a lakosság 0,7 százaléka), akárcsak a Cseh Köztársaságban és Magyarországon. Lengyelországban ez fordítva van, Németországban pedig a diplomások két kategóriája inkább kiegyenlítődik.
üzleti, közigazgatási és jogi, információs és kommunikációs technológiák, valamint mezőgazdaság, erdészet, halászat és állatorvosi tudományok. Ezeken a területeken a diplomások a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 26,9 százalékát, 6,9 százalékát, illetve 4 százalékát teszik ki.
Ezzel szemben az oktatástudományok területén végzettek aránya (5,8%) fele a többi országban regisztráltnak. „Mivel úgy tűnik, hogy a tanári hivatás nem vonzza a fiatalokat, a tanári létszámhiány elmélyülésének és az oktatás színvonalának további romlásának veszélye áll fenn” – kongatja meg a vészharangot az elemzés.

A véglegesítő vizsga írásbelijén részt vett pedagógusok kevesebb mint fele, 48 százaléka ért el hetes osztályzat fölötti eredményt – derült ki az oktatási tárca által kedden közzétett adatokból.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!