A Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (PSD–ALDE) alkotta koalíció kormányfői tisztségre javasolt, de Klaus Johannis államfő által elutasított Sevil Shhaideh szíriai férje, Akram Shhaideh egyik testvére ellen beutazási tilalmat rendelt el az Európai Unió – értesült meg nem nevezett hivatalos forrásokból a HotNews hírportál.
2016. december 28., 20:272016. december 28., 20:27
2016. december 28., 21:052016. december 28., 21:05
De azt nem tudni, miért tiltották ki ez EU területéről. Mint arról beszámoltunk, Johannis kedden nem indokolta meg, miért utasítja el Shhaideh kormányalakítással való megbízását. Csupán feltételezni lehet, hogy a férje miatt jelenthet nemzetbiztonsági kockázatot, mivel Akram Shhaideh húsz évig dolgozott a szíriai földművelésügyi minisztériumban, egyes feltételezések szerint pedig a sokak által háborús bűnökkel vádolt szíriai elnök, Bassár al-Aszad híve. Shhaideh miniszterelnökként bizalmas NATO-információkhoz is hozzáférne, ami kockázatos lehet olyan körülmények között, hogy a férje a Moszkva által támogatott szíriai elnök híve. A HotNews értesülései szerint Akram Shhaideh testvérei is közel állnak az Aszad-rezsimhez, ezért a hírszerző szolgálatok egyértelműen negatívan véleményezték Sevil Shhaideh kinevezését. Éppen ezért furcsa, hogyan kaphatta meg Akram Shhaideh 2015-ben a román állampolgárságot, miközben egyik tesvérét éppen abban az évben sújtotta beutazási tilalommal az EU. Akram Shhaideh tavaly január 22-én nyújtotta be az állampolgárság igényléséhez szükséges iratokat, az állampolgárságot pedig tavaly július 7-én kapta meg. Ekkor felesége, Sevil már két hónapja fejlesztési miniszterként tevékenykedett. Akram Shhaideh ugyanakkor már 2006 óta Romániában élt, vagyis teljesítette az állampolgárság megszerzésének azon feltételét, miszerint az igénylőnek legalább nyolc éve az országban kell élnie.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!